Vannak dolgok, amiket csak ők tudnak

2019.12.06. 10:00

Csömödér szépkorú lakóit ünnepelték

Az elmúlt hétvégén a település művelődési házában köszöntötték az időseket, a szervezők színes műsorral készültek erre az alkalomra.

Korosa Titanilla

Az óvodások is felléptek a műsorban Fotó: Korosa Titanilla

A rendezvény kezdetén Tomposné Gyuricza Judit, a falu újonnan megválasztott polgármestere köszöntötte a szép számmal megjelent vendégeket, majd Cseresnyés Péter államtitkár, a térség országgyűlési képviselője szólt az egybegyűltekhez, a továbbiakban pedig Bene Csaba, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke osztotta meg gondolatait a nyugdíjasokkal.

A polgármester köszöntőjében arról beszélt egyebek mellett, hogy az időskorúaknak számos erénye van. Ilyen a higgadtság, a türelem magukkal és másokkal szemben is. Végül azt kívánta a szépkorúaknak, hogy nehézségeik ellenére élvezzék az élet minden pillanatát, a család, a társadalom megbecsülését és azt, hogy érezzék, hogy szükség van rájuk, hiszen vannak dolgok, amiket jobban tudnak a fiataloknál, vagy csak ők tudnak.

Az óvodások is felléptek a műsorban Fotó: Korosa Titanilla

Az ünnepi műsor első fellépői a helyi óvodások volt, majd őket a pákai iskolai diákjai követték. A továbbiakban a Körtánc Alapfokú Művészeti Iskola „FOKLA” tánccsoportjának produkciója következett, majd Nárai Dominik, a ZegaSztár egyik díjazottja előadásában anekdotákat hallhattak, Szalay Ráchel és az iklódbördőcei Cserta Dalkör zenés műsorral szórakoztatta az időseket, illetve a lenti Kelta Álom Ír Sztepp Tánccsoport tagjai is színpadra léptek. A fellépők nagy sikerű előadásai után Tomposné Gyuricza Judit polgármester köszönetet mondott azoknak, akik szerepet vállaltak az idősnap megszervezésében, illetve azoknak is, akik segítettek karácsonyi hangulatot teremteni a faluban és közreműködtek az ünnepi díszítésben. A rendezvény ezután vacsorával, beszélgetéssel zárult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában