Bátor lengyel katonák áldozatkészségének köszönhető Európa léte

Amikor Németország lerohanta Lengyelországot, a lengyel hadsereg parancsot kapott a határátlépésre, hogy többek közt Magyarországon át Nyugatra jutva, újraszerveződjön az ellenséggel folytatandó harc érdekében. Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter – vélhetően Teleki Pál miniszterelnök tudtával – 1939. szeptember 17-én megnyitotta a határt a lengyel katonák előtt, akiket az ország lakói szeretettel, vendégként fogadtak. Húszezer, vagy még több (erre vonatkozóan nincsenek pontos adatok) lengyel katona haladt át hazánkon, hogy aztán Franciaországban ismét felállhasson a Lengyel Hadsereg. Több százan Nagykanizsán éltek, laktak, amíg tovább mehettek: számosan magánházaknál, illetve a lazsnaki kastélyban kaptak szállást, de komplett táborok jöttek létre a Csengery úton, a volt barakk-kórház és az egykori kávégyár területén.

A város önkormányzata erre emlékezve és a hős lengyel katonák előtt tisztelegve, a volt kávégyári épület kerítésén emléktáblát helyez el szeptemberben – Magyarországon elsőként. Ugyanis nem kétséges: Európa szabadságát a szövetséges erők 3 sikertelen rohama után a monostor és a hegycsúcs 1944. május 19-ei elfoglalásával a lengyel katonák vívták ki óriási áldozat árán, hiszen a közel egy hétig tartó véres küzdelemben 923 lengyel katona esett el, 2931 sebesült meg és 345-en voltak, akik sohasem kerültek elő. A Monte Cassinó-i kolostort és közvetlen környékét a Wehrmacht egyik legkiválóbb alakulata, az 1. ejtőernyős hadosztály védte, melyet egy hegyivadász és egy páncélgránátos zászlóalj, továbbá nyolc tüzérosztály, valamint egy rakéta-aknavető ezred is támogatott.

A közelmúltban a győzelem 75., valamint a lengyel katonák befogadásának 80. évfordulója kapcsán fotó- és dokumentum kiállítás nyílt A kávégyártól Monte Cassinóig, Európáért címmel a Halis István Városi Könyvtárban, mely még június 6-ig látogatható. A tárlatot megtekintette Joanna Urbanska, a Lengyel Intézet igazgatója is, aki 3 szál pipaccsal a kezében érkezett, ugyanis 1944 májusában a Monte Cassinó-i hegy oldalát pipacsok borították, melyek egy dal szerint a lengyel katonák véréből táplálkoztak, ezért pirosabbak, mint a többi.

– Minden lengyel hálásan gondol a magyarokra, akik akkor segítettek nekünk a honvédség evakuálásában – fogalmazott Joanna Urbanska. – A támogatást nemcsak a lakosság részéről, hanem a legmagasabb helyekről is kaptuk, például Horthy Miklóstól, Teleki Páltól, Keresztes-Fischer Ferenctől és idősebb Antall Józseftől. Soha nem felejtjük el, hogy a magyar testvérekre a legnehezebb, legdrámaibb körülmények között is lehet számítani. Ezeréves barátságunk erre a sors- és értékközösségre épül – a pipacs ennek is a szimbóluma.