Egyetemi tréning

2018.06.13. 10:00

Baki zsiráfnyelv Marosvásárhelyen

Bak Dr. Kádár Annamária határon innen és túl is ismert gyermekpszichológus, egyetemi tanár meghívására a Babes–Bolyai Egyetem marosvásárhelyi kihelyezett egyetemi karának tanítóképző fakultásán tartott emk-tréninget a baki iskola igazgatója, Garamvölgyi György és Béresné Simon Eszter tanárnő.

Arany Horváth Zsuzsa

Csoportkép az erdélyi tanítóképzősökkel, balra Garamvölgyi György és dr. Kádár Annamária, jobb szélen Béresné Simon Eszter Fotó: Baki-iskola

A kapcsolat szoros és gyümölcsöző a Nyitott Akadémia tagjaként is ismert erdélyi nevelési szakember és a baki iskola között, hiszen Kádár Annamária többször járt már előadást tartani Zala megyében, így Bakon is megfordult a tantestület vendégeként. Most eljött az ideje, hogy az iskolában immár tíz éve eredményesen alkalmazott emk (erőszakmentes kommunikáció)-tapasztalatokat megosszák Kádár Annamária tanítóképzőben idén végző hallgatóival.

– Május közepén több tréninget is tartottunk az egyetemistáknak, ennek során bemutattuk az emk alapjait, a leendő óvónők és tanítók eddig ezzel a módszerrel még nem találkoztak, noha Annamária számos önismereti módszert tanított már a kurzusai során – mondta Béresné Simon Eszter, hozzátéve, ezért nem a nulláról indultak. Ráadásul nemcsak a gyakorló tanítás alatt szerzett élményeket osztották meg a zalai előadókkal, hanem a saját, a személyes életükben átélt konfliktusok is előkerültek.

– Amelyeknek csak egy része fakad a kisebbségi létből – tette hozzá Garamvölgyi György, aki annak idején Rambala Éva trénerrel kezdte meg a baki modell kivitelezését. – Próbáltuk a fiatal, leendő pedagógusokat ráébreszteni saját felelősségükre, a lehetőségek korlátaira, s arra, miképp és meddig kontrollálhatják az iskolai foglalkozásokat.

Csoportkép az erdélyi tanítóképzősökkel, balra Garamvölgyi György és dr. Kádár Annamária, jobb szélen Béresné Simon Eszter Fotó: Baki-iskola

Kiderült, Erdélyben még versenyhelyzet van az elhelyezkedés terén, versenyvizsgát kell tenni az állásokért. A marosvásárhelyi végzősök többnyire visszamennek saját, majdnem színtiszta magyar falvaikba tanítani, olykor a nyelvi nehézségekkel is szembe kell nézniük. Nem mindegy, hogy milyen előképzettséggel tudnak indulni. Marosvásárhelyen, a tanítóképzőben most több roma származású pedagógus végez, ez nagyban segíti a felzárkóztatási programokat.

– Fel is merült, hogy az emk elfogadott képzéssé lépjen elő, magyarán igazolható legyen a tréning elvégzése, hiszen az előnyt jelent a munkahelyen. Az óvodákban egészségügyi és táncoktatás zajlik, a marosvásárhelyi friss emk-értők szeretnék majd beépíteni a munkájukba új tudásukat. Ezért a hazai alapítvány támogat nyári kurzusokat, amelyek már igazolhatják az ez irányú végzettséget.

– A tervek szerint talán augusztusban mi is segítünk a táborokban. Előrelépés számunkra, hogy most már mi is hozzájárulunk az együttműködéshez, hiszen eddig mi tanultunk Kádár Annamáriától és a hozzánk érkező előadóktól, tréningvezetőktől, de most már mi is továbbadhatjuk a tapasztalatainkat – tájékoztatott az igazgató.

Olvasóink tudják, Béresné Simon Eszter nagy sikerrel alkalmazza az emk-t, a kisdiákjai meg tudják fogalmazni az érzéseiket, a szükségleteiket, de mediálni, azaz konfliktust kezelni is tudnak egymás között, ha gondok támadnak. A gyakorlás során az empátiát a zsiráf jelképezi, mivel a föld legnagyobb szívű élőlénye, az elutasító hangot a sakálnyelv, mondani sem kell, miért.

A baki tanárnő a zsiráfnyelvről beszél a tréningen

A zalai tanárok elmondták, az erdélyi hallgatóknak problémát okozott az idősebbekből álló tantestületbe való beilleszkedés, e területen is alkalmazható a nyitást segítő emk.

– Nagyon örülök, hogy lehetőségünk volt az egyetemen megtapasztalni diákjainkkal, akik óvodapedagógusoknak és tanítóknak képződnek, az emk módszer hatékonyságát, amely hosszú távon a pedagógusok, szülők és gyerekek közötti kapcsolat minőségén segít elsősorban. A módszer rengeteget segít a konfliktuskezelésben, az empátia gyakorlásában, és közösségformáló ereje is nagy. Véleményem szerint minden pedagógusnak, szülőnek és gyermeknek meg kellene tanulnia „zsiráfnyelven” – mondta dr. Kádár Annamária érdeklődésünkre a bakiak látogatásáról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában