Külföldiekre is számítanak

2018.08.15. 11:30

Az irányvonal nem változik, de apró kiigazítások lehetnek a PEN-en

Dr. Tóth-Kaszás Nikoletta 12 évvel ezelőtt, 2006-ban turizmus– vendéglátás szakos hallgatóként lépett be a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusza kapuján. Július elseje óta pedig ő a kampusz igazgatója.

Horváth-Balogh Attila

Dr. Tóth-Kaszás Nikoletta: Hiszem, hogy közösségünk nagy dolgokra hivatott és megérdemli a sikert Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap

Fotó: Szakony Attila

A fiatal kora ellenére nagy ívű karriert befutott szakember dr. Birkner Zoltánt váltotta a poszton, aki szintén e naptól kezdve a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöki teendőit látja el.

Dr. Tóth-Kaszás Nikoletta: Hiszem, hogy közösségünk nagy dolgokra hivatott és megérdemli a sikert Fotó: Szakony Attila/Zalai Hírlap

Dr. Tóth-Kaszás Nikoletta lapunknak adott interjújában elmondta: gyökeres változást nem tervez a kampusz eddigi irányvonalában, hiszen az elmúlt évek bizonyították: az elődje, dr. Birkner Zoltán által mutatott úton járni helyes és érdemes. Apró korrekciók, kiigazítások azonban lesznek, de ezek hite szerint mindmind a kampusz erősödését, fejlődését szolgálják.

– Tavaly április óta tölthettem be a kampuszigazgató-helyettesi posztot, most pedig dr. Birkner Zoltán távoztával kampuszigazgatóvá léphettem elő – bocsátotta előre dr. Tóth-Kaszás Nikoletta. – Ezt a munkát két helyettes segíti majd: általános helyettesem Gerencsérné dr. Berta Renáta, dr. Holczinger Tibor pedig speciálisan az iparral kialakított és a jövőben kialakítandó együttműködésekért felel majd, ugyancsak kampuszigazgató- helyettesi pozícióban. Ezt azért is tartjuk kiemelten fontos területnek, mert a korábbi években létrehozott víztechnológiai laborok mellett jelenleg is zajlik az ipari informatikai laborunk kialakítása. Ez utóbbival azokat a vállalkozásokat szeretnénk kiszolgálni, amelyek nyitottak az ipar 4.0 lehetőségei iránt és szeretnék automatizálni az ipari folyamataikat. Ezeket az automatizált folyamatokat laboratóriumi környezetben modellezhetjük a most készülő termeinkben, mely révén azok adaptálhatók lesznek a termelésbe. Robotokkal dolgozunk, célunk, hogy a Dunántúl egyik legmodernebb ipari laboratóriuma jöjjön létre Nagykanizsán. A környezetünkben működő vállalkozások igényeit felmérve győződtünk meg arról, hogy erre nagy szükség van, különösen azért, mert az ipar számos szegmensében munkaerőhiánynyal küzdenek a foglalkoztatók. A vízkezelés, víztisztítás terén is jelentős tudományos kapacitással s egyre szélesedő hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkezünk a Soós Ernő Víztechnológiai Kutató-fejlesztő Központ révén. Ezeken a területeken számítunk a cégekkel, vállalkozásokkal való együttműködésre, melyek a korábbi években kicsit ad hoc jelleggel realizálódtak, ám most szeretnénk szabályozottabb mederbe terelni ezeket, és nagyobb hangsúlyt fektetni rájuk.

– Visszakanyarodva a klasszikus egyetemi szerepkörhöz, hányan kezdik meg szeptembertől felsőfokú tanulmányaikat Nagykanizsán?

– A hagyományos felvételi eljárásban 132 hallgatót vettünk fel, a pótfelvételi keretében pedig további 27 fő jelentkezett. A hallgatók többsége informatikus lesz, a felsőfokú szakképzésben, az új üzemmérnök- informatikus, illetve a klasszikus mérnök-informatikus képzéseinken vesznek részt. Ezenkívül természetesen turizmus–vendéglátás, illetve vízipari szakmaterületeken is folytatjuk a képzéseinket, e kettő és az informatika alkotja a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszának portfólióját. A felsőbb évesekkel együtt a hallgatóink összlétszáma meghaladja a 350-et, ami azt gondolom, nem rossz. S ebben még nincsenek benne a másoddiplomás hallgatóink, ami szakonként további 10-15 főt jelent.

– Mi a jövő? Hogyan változhat a képzések struktúrája?

– A vízipar területén most kizárólag posztgraduális kínálatunk van, tehát csak diplomával rendelkezők jelentkezhetnek víz- és szennyvízkezelőrendszer- üzemeltető szakmérnök/szakember képzésünkre. Az idei évben azonban sikerült akkreditáltatnunk az alapképzésünket, így erre már érettségivel is lehet jönni. Az új alapszakot magyar és angol nyelven indítjuk el majd jövő szeptemberben. Nem titkolt célunk, hogy nyitunk a külföldi hallgatók felé. E törekvésünkben abszolút támogatónk és partnerünk Nagykanizsa önkormányzata, melynek segítségével a testvérvárosi kapcsolatokon keresztül is próbálunk leendő hallgatókat bevonzani. Hasonló „nemzetköziesítésen” gondolkozunk a turizmus– vendéglátás képzésünk esetében is, illetve azon dolgozunk, hogy a turizmusnak valamely speciális területét ragadjuk meg. Úgy véljük, ez a jövő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában