Gőgicsélés, s játék

2018.12.11. 17:00

Az idén született babák fotóiból nyílt kiállítás Gyenesdiáson

Hagyományosan az adventi időszakban nyílt meg az tárlat, melyen az idén született babákat ismerhetik meg az érdeklődők Gyenesdiáson.

Keszey Ágnes

Fotó: Keszey Ágnes

Fotó: Keszey Ágnes

A tárlatnak otthont adó Községházán gyerekzsivaj és babagőgicsélés hallatszott, hiszen sok család nem csak a csecsemőt, hanem nagyobb testvérét is magával vitte a csütörtöki megnyitóra, ahol őket a Varázshangok Egyesület játszóháza várta. Míg a gyerekek önfeledten játszottak, a babák mást és mást csináltak: volt, aki csendben nézelődött, volt, aki békésen aludt, s bizony volt, aki elpityeredett – ám a sírás nem tartott sokáig, hiszen az anyai ölelés vigasztaló volt, s ismét mosoly látszott mindenki arcán.

Fotó: Keszey Ágnes

Csakúgy, mint a fotókon: 25 babát láthat a közönség, akik idén látták meg a napvilágot gyenesdiási szüleik gyermekeként. A tárlat megnyitóján fellépett a keszthelyi Csány-Szendrey ÁMK csengettyű szakköre, majd Gál Lajos polgármester mondott köszöntőt. Úgy fogalmazott: a babafotó kiállítás és amikor ennek alkalmából a gyermekeket köszönthetik, egyik legnagyobb ünnepe a településnek. Szólt az önkormányzat családbarát szemléletéről, mindarról, ami ennek szellemében megvalósult, s a további tervekről.

A településvezető köszöntője után a jelenlevőknek bemutatkozott a település új házi gyermekorvosa, dr. Világos Eszter, majd a közönség megtekintette a tárlatot, mely január közepéig látogatható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában