Az Egurscug birtoktól Egerszeg végváráig

Jóllehet nem ez volt az Egerszeg név első említése, ami már 1247-ből ismert, mégis városunk történetének egyik legfontosabb dokumentumát jelentik ezek a sorok: ekkor került a település a veszprémi egyház tulajdonába, hogy aztán hosszú évszázadokon át, néhány rövid kitérőt leszámítva, ott is maradjon egészen a 18. század végéig.

Városunk nem bővelkedik régészeti emlékekben, de az utóbbi évtizedekben megindult ásatások újabb adatokat szolgáltattak a település középkori szerkezetére és kiterjedésére.

A település korai története meglehetősen változatos képet mutat: oklevelek tanúsága szerint a 13. század végén a Dunántúl kiskirályai, a Kőszegi család tagjai erőszakkal elfoglalták, akiktől Anjou királyaink kezére került. 1381. augusztus 24-én kelt a város történetének másik közismert dokumentuma, amely szerint határjárással különítették el a besenyői nemesek és Egurzeg királyi falu földjeit egy vitás ügyben. Néhány évvel később Luxemburgi Zsigmond király a települést a nagyhatalmú Kanizsai családnak adományozta, amely szinte azonnal, 1390-ben elcserélte Demeter veszprémi püspök Szepetnek nevű mezővárosára. Ezután körülbelül egy évszázadig a veszprémi püspökség birtoka maradt az eddig is különböző névalakokban és jogi helyzettel említett Egerszeg. 1421. és 1422. évi oklevelek használták először Egerszeggel kapcsolatban az oppidum kifejezést, ami mezővárost jelent, de nem „mezőgazdasági”, hanem „mezőben álló, nem fallal körülvett” értelemben. A mezővárosok a középkorban egyházi vagy világi földesúri fennhatóság alá tartoztak, a járadékaikat egy összegben válthatták meg, és korlátozott mértékű bíráskodási jogkörrel is rendelkeztek. A többi mezővároshoz hasonlóan Egerszeg is rendelkezett önigazgatással, közösségét választott képviselők irányították. A város ma ismert első bíráját 1420-ból Mihály deáknak hívták, neve arra utal, hogy írástudó volt. 16. század végi oklevelek tanúsága szerint az elöljáróságnak 12 tagja volt, kiadványaikat évenként, pünkösd előestéjén pecsételték meg egy Mária Magdolnát ábrázoló pecsétnyomóval.

Egy jogtörténeti érdekességű eseményt őrzött meg egy 1446. szeptember 29-én keltezett oklevél: Gatalóczi Mátyás akkori veszprémi püspök egerszegi jobbágyai és Thallóczi Frank szlavón bán között keletkezett vita a bán pölöskei várához tartozó szőlők és malmok miatt. Az országbíró, Pálóczi László a vita eldöntésére bajvívást rendelt el, ami már akkor is elavult módszere volt a perbéli bizonyításnak.

Miből éltek városunk lakói a középkorban? A korszakból hat olyan adatunk van, amely Egerszegen tartott vásárokról szól, mai fogalmaink szerint ez azt jelenti, hogy településünk piacközpont szerepet látott el. A lakók a szükséges kereskedelem és kézművesipar mellett többnyire a helyi szükségleteket kielégítő gabonatermesztésen túl állattenyésztéssel és szőlőműveléssel foglalkoztak. Malmok és molnárok viszonylag sűrűn fordulnak elő az írásos forrásokban, mellettük más iparosok (például mészáros, szabó, kovács) kevésbé.

Egerszeg püspök-földesurai a késői középkorban nem igazán voltak főpásztorai egyházmegyéjüknek, több volt köztük a diplomata, katona, kincstartó, mint a lelkipásztor. Püspökségük ideje alatt rendszeresek voltak a hatalmaskodások, az ezekről felvett oklevelek fontos forrásai a korszak mindennapi életének. Beriszló Péter püspök 1512 körül Egerszeget elzálogosította a Vas megyei Felsőlendvai Szécsi családnak, amelytől csak 1523-ban tudta Várdai Pál püspök visszaszerezni.

1524-ben Szalaházi Tamás lett a veszprémi püspök, aki hivatala elfoglalásakor összeíratta új uradalma várható bevételeit és kiadásait. Ebben 129 adófizető jobbágyot vettek számba Egerszeg mezővárosban, akiknek egy évi adója összesen 120 forintot tett ki. A városka lakosságának a száma ekkor körülbelül 800 főre becsülhető, tehát semmiképpen nem tartható jelentéktelen településnek.

A püspökök földesúri jogukon keresztül irányíthatták a város vallási életét, az övék volt a plébános választásának joga. Feladatuk volt a település plébániatemplomának építtetése. A Mária Magdolna-templom építését nem tudjuk konkrétan egyik veszprémi püspökhöz sem kötni. 1247-ben már említik, 1390-ben pedig már biztosan kőből épült temploma volt a városnak. A város egyházi életéről beszélve fontos megemlíteni azokat a fiatalokat, akik hazai intézmények híján külföldi egyetemeken, leginkább a közeli Bécsben folytattak többnyire egyházi tanulmányokat, amelyeket valószínűleg a veszprémi püspökség támogathatott.

A mohácsi csata (1526) utáni években Egerszeg mindennapjai is a török hódítás árnyékában és szomszédságában teltek. A bizonytalan időkben megszaporodtak az erőszakos cselekmények, amelyeket még egyházi személyek is elkövettek. Kecseti Márton püspök 1538-ban elfoglalta a Balaton-felvidék urainak, a rablólovag hírben álló Gersei Pethő családnak a tátikai várát, amit a Pethők azzal viszonoztak, hogy 1541 karácsonyán megtámadták a püspök Egerszeg mezővárosát és a templomot erődítménnyé alakították. Ez az első adat arról, hogy Egerszegen valamiféle erősség állt, de a későbbi vár nem ebből alakult ki, hanem a mindenkori püspök udvarházának megerősítéséből. Habsburg Ferdinánd király 1546-ban rendelte el, hogy Egerszeg városát erősítsék meg a török veszély miatt, ami valószínűleg valamilyen árkokkal és palánkfalakkal meg is történhetett. A megerősített települést Zala megye hatósága is biztonságosnak tarthatta, mert a következő évtizedekben már többször itt tartották a megyegyűlést.

Városunk középkori történetének rövid áttekintését azzal zárhatjuk, hogy Egerszeg nem közigazgatási-bíráskodási központ volt a középkorban, hanem településföldrajzi, piacközpont szerepe adta jelentőségét, amit a mezővárosi jogállás és a vásártartási jog csak megerősített. Földesurai, a veszprémi püspökök jó gazdái voltak a településnek egészen a 18. század végéig.