Jótékonyság

2017.12.12. 16:33

Átadták a polgári adományokat a kórháznak és a mozgássérülteknek

A Zalai Polgári Körök Egyesülete az idei Polgári Estély bevételéből 400 ezer forinttal támogatja a Zala Megyei Szent Rafael Kórház fizioterápiás osztályának medence-felújítását, 200 ezerrel pedig a Mozgássérültek Zala Megyei Egyesületének munkáját.

Magyar Hajnalka

Elöl dr. Halász Gabriella (balról), valamint Tihanyi Ferencné, a Mozgássérültek Zala Megyei Egyesületének titkára, mögöttük Balaicz Zoltán, Dudás Gyula és Jagasics János Fotó: Pezzetta Umberto

Az adományokat kedden adták át a megyei kórházban.

Elsőként Jagasics János, a Zalai Polgári Körök Egyesülete elnöke elevenítette fel a tavaszi bál eseményeit, melyek során 600 ezer forintnyi, jótékony célra szánt bevételük képződött a cégek és magánszemélyek által támogatott tombolán.

Elöl dr. Halász Gabriella (balról), valamint Tihanyi Ferencné, a Mozgássérültek Zala Megyei Egyesületének titkára, mögöttük Balaicz Zoltán, Dudás Gyula és Jagasics János
Fotó: Pezzetta Umberto

Balaicz Zoltán polgármester a polgári köri mozgalom 15 éves múltjának értékeit idézte fel, dr. Halász Gabriella, a megyei kórház főigazgatója pedig megköszönte a szolidaritás és a támogató segítségnyújtás ezen újabb gesztusát. Kitért arra is, hogy a polgári körök mostani adományával immár 11 millió forintra kerekedett a medencefelújítás érdekében egy évvel ezelőtt elindított jótékonysági kampányuk bevétele. Ez az összeg, és a kórház saját alapítványának forrásai együtt a költségek felét már fedeznék. Mint ismeretes, a kórház korábban saját jótékonysági gálát is rendezett a gyűjtés szorgalmazására, ahol támogatói jegyeket is válthattak az ügyet felkarolók. Közöttük most kisorsolták Szabolcs Péter szobrászművész Szent György című bronz kisplasztikáját. A szerencse a 256-os számú támogatói jegy megváltójának kedvezett.

Az adományátadó ünnepség folytatásaként Dudás Gyula, a Mozgássérültek Zala Megyei Egyesületének elnöke ugyancsak megköszönte a támogatást, s beszámolt róla, hogy az összeget kölcsönözhető rehabilitációs segédeszközökre költik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában