Segíteni másokon

2018.06.08. 07:30

Adományközpont létesült a Balatoni úton Zalaegerszegen

Az önkormányzat támogatásával városi adományközpont működtetésébe kezdett a Mozgássérültek Zala Megyei Egyesülete.

Arany Gábor

Balról: Dudás Gyula, Balaicz Zoltán és Tolvaj Márta a kibővült adományközpontban Fotó: Katona Tibor/Zalai Hírlap

A Balatoni út 3. földszintjén berendezett központ a mozgássérültek, a fogyatékkal élők és a szociálisan nehéz helyzetben lévők megsegítését szolgálja.

Ugyanitt, kisebb alapterületen már másfél éve adománygyűjtésbe kezdtek a mozgássérültek, sorstársaik javára. Akciójuk a vártnál is nagyobb sikert aratott, s formát öltött a terv: nagyobb területen az egész város rászorulóit szolgálhatná az egyesület. Kéréssel fordultak hát a polgármesterhez, hogy 133 négyzetméteren további üres helyiségeket bérelhessenek. Az önkormányzat rábólintott a tervre, s megszületett az együttműködés a Zalaegerszegi Adományközpont működtetéséről. Mindezeket Dudás Gyula elnök mondta el a tegnapi avatón, ahol köszönetet mondott az adományozásban élen járóknak, továbbá kiemelte tagjaik és önkénteseik áldozatos munkáját, amivel kialakították, berendezték az adományközpontot.

Balról: Dudás Gyula, Balaicz Zoltán és Tolvaj Márta a kibővült adományközpontban Fotó: Katona Tibor/Zalai Hírlap

Ezt követően Vigh László országgyűlési képviselő üdvözölte az egész megyének példát mutató kezdeményezést, kiemelve Tolvaj Márta alpolgármester szerepét az ügyben. Balaicz Zoltán polgármester köszöntőjében elmondta, hogy az együttműködés egyelőre egy évre szól, jövőre összegzik a tapasztalatokat. Hangsúlyozta: a testület egy emberként pártolta az ötletet.

A központot, ahol az avató alkalmából a szájjal és lábbal festő művészek alkotásaiból nyílt kiállítás, Takács András kórházlelkész áldotta meg. A program zárásaként Tolvaj Márta mondott pohárköszöntőt, méltatva Dudás Gyula áldozatos munkáját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában