Edzés

2018.12.23. 07:00

Adományátadás – Földharc és jótékonyság Zalaegerszegen

Jótékonysági gesztussal összekötött edzést tartottak szombaton délelőtt a megyeszékhely földharcot űző sportegyesületei a kertvárosi regionális judo központban.

Magyar Hajnalka

Fotó: Verebi Zsolt

Mint Szirmai Attila, a zalaegerszegi brazil jiu-jitsu sportegyesület elnöke elmondta, folytatva tavalyi kezdeményezésüket, a küzdősportokat és harcművészeteket képviselő egyesületek idén is tartós élelmiszer gyűjtésébe fogtak, amivel az egerszegi mozgáskorlátozottak életét szeretnék megkönnyíteni.

Fotó: Verebi Zsolt

Az adományátadást szakmai programmal kötötték egybe, meghívták Molnár Gábort, a Dunántúl első fekete öves brazil jiu-jitsu mesterét, aki földharc szemináriumot tartott. A több sportágat is érintő közös edzésen, amelyre a belépőt tartós élelmiszerben kellett leróni, közel negyven gyerek és ötven felnőtt vett részt.

Fotó: Verebi Zsolt

A program keretében adták át az összegyűjtött ajándékokat is, amelyeket Dudás Gyula, a Mozgássérültek Zala Megyei Egyesületének elnöke vett át jelképesen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában