Jólétet hozott a romlatlan test

2018.08.25. 07:00

A Zalavár 1000 és az Árpád-ház-program jegyében kutatnak a régészek a Várszigeten

Jövőre lesz ezer éve, hogy a Várszigeten Szent István bencés monostort alapított, és templomát Szent Adorján tiszteletére szentelték fel. Ez az évforduló adja ma a Zalaváron dolgozó régészek kutatómunkájának egyik fő irányát.

Magyar Hajnalka

Ritoók Ágnes és Szőke Béla Miklós az éppen előkerülő kerámiatöredéket vizsgálja a zalavári ásatáson Fotók: Pezzetta Umberto/Zalai Hírlap

Prof. dr. Szőke Béla Miklós, az MTA BTK Régészeti Intézete tudományos főmunkatársa és dr. Ritoók Ágnes, a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Tárának igazgatója 26. éve kutatja a kiemelkedően gazdag lelőhelyet. Ezen a nyáron két fő tematika, a Zalavár 1000, valamint az országos Árpád-ház program fonódik egybe munkájukban. Utóbbi égisze alatt a legkorábbi ispánsági központ (Kolon) körülhatárolása és az ispánság templomát (ma Szent István-templom) övező temető kutatásának befejezése a feladat.

A másik fő csapásirány a Zalavár 1000 program, amit több mint egy éve hirdetett meg Zalavár, Zalaapáti és Zala megye önkormányzata, a pannonhalmi főapátság és az EMMI illetékes államtitkársága. Ennek jegyében a Nemzeti Múzeum alapítványa pályázatot nyújtott be az ezeréves alapítású monostortemplom kutatására az NFA-hoz. A pályázat csak részben volt sikeres, a munkákhoz szükséges 20 millió forint egytizedét sem éri el a megítélt 1,8 milliós összeg. Hogy mégis elindulhasson a feltárás, s minél nagyobb felületet lehessen megnyitni, a résztvevő régészek lemondtak a nekik járó napidíjról, a teljes összeget az ásatást segítők kifizetésére szánva. Az eddigi eredmények biztatóak, ám a folytatás további jelentős földmunkát igényel, így újabb pályázatot terveznek benyújtani.

Ritoók Ágnes és Szőke Béla Miklós az éppen előkerülő kerámiatöredéket vizsgálja a zalavári ásatáson Fotók: Pezzetta Umberto/Zalai Hírlap
Szanaszét hevertek a csontok
Orsógomb egy műhelyből

Ebben a szezonban tehát csak megkezdeni tudták az apátsági templom helyének kutatását.

– Nagyon sok sírmaradványt tártunk fel, ezek sűrűsége, illetve hiánya hozzávetőlegesen kirajzolja számunkra a templom területét. Nyilván ott állt, ahova nem temetkeztek. A pontos, átépítésekkel módosított alaprajzra azonban csak a feltárás deríthet majd fényt – magyarázzák a régészek.

Az építmény eredetileg a Karoling birodalom szolgálatában álló Priwina gróf magántemploma volt, amit 850-ben szentelt fel a salzburgi érsek Szűz Mária tiszteletére. Az államszervezés és térítés időszakában idetelepült magyarok 1019-ben felújították, újraszentelték. Patrónusa ugyanaz a Szent Adorján (latinul Hadrianus) mártír lett, akinek a 800-as évek második felében emelt impozáns zarándoktemploma ettől északra, „karnyújtásnyira” állt. (Utóbbi rekonstruált alaprajza ma is a Vársziget egyik éke.)

– A két templom közül a Máriának szentelt lehetett jobb állapotban, hiszen a Várszigeten megtelepedő magyarok ezt kezdték el felújítani. Előtte azonban nagyszabású tereprendezést tartottak, az idevezényelt szolgahad eltörölte Mosaburg pezsgő életének nyomait. Feltöltötték a tárolóvermeket, műhelygödröket, elplanírozták a területet – fejti ki Szőke Béla Miklós. – A Mária-templomot az is vonzóvá tehette, hogy körötte még viszonylagos épségben álltak a 9. századi lakóépületek, amelyekbe beköltözhettek a frissen megalapított apátság szerzetesei.

A kézdivásárhelyi Fülöp Réka a kolozsvári egyetem régészhallgatójaként kapcsolódott be az ásatási munkálatokba
Rekecki Kinga vajdasági és Berkó Dominika csongrádi régészhallgató előtt kupacban áll az állatcsont

Az építkezéshez bizonyára felhasználták a Hadrianus-templom leomlott köveit. Ennél fontosabb örökség is átkerülhetett azonban az 1019-ben Szent Adorján titulus alatt újraszentelt templomba, mégpedig a szent ereklyéje.

– Egy templom fő értékét ugyanis a Karoling-korban a romlatlan testű (mumifikálódott) szent, illetve mártír adta – folytatja a professzor. – Az akkori hit szerint e testbe alkalmanként visszatért a lélek, megelevenedve végrehajtotta a jó cselekedeteket, gyógyított, beteljesítette a fohászokat, majd visszatért a mennybe. Az élet befogadásához azonban nem volt elég a csontváz, romlatlan, tehát bőrös, hajas testre volt szükség. A romlatlan testek a korai keresztények temetőiből, a római katakombákból származtak, ahol a speciális mikro­klíma hatására mumifikálódtak. Az már a szerzeteseken múlott, hogy mennyi csodatételt tudtak társítani hozzájuk, mekkora hírnevet, vonzerőt szereztek nekik. Minél nagyobbat, annál több zarándok akarta felkeresni az ereklyét, és imádkozni hozzá. S ha már ott volt, hát fogyasztott és vásárolt is. Szerencsés esetben ez olyan jól sikerült, hogy jólétet, virágzó kereskedelmet és kézműves ipart hozhatott a településnek. Sok francia és német nagyváros ennek köszönheti mai gazdagságát, és ez a sors várt a Karoling-kori Zalavárra is.

De térjünk vissza az ásatáshoz, s a bencés apátság temetőjéhez, amiben, akár az egész Várszigeten, lépten-nyomon előbukkannak a Karoling-kor leletei. Most éppen 9. századi, úgynevezett nagy koporsós sír formájában.

– Viszonylag jó állapotban találtuk meg a koporsó elszenesedett famaradványait, ez alapján akár rekonstruálni is lehetne a földbe mélyített házra emlékeztető sírépítményt – mesélik. – Az előkelőbb halottaknak járt ez a sírfajta, amihez nagyobb gödröt ástak, hiszen a koporsón kívül még külön kis építmény társult a nyughelyhez. A ha­sonló sírokba, az elhunyt társadalmi rangját jelezve aranyozott ezüst függőket és egyéb ékszereket, sarkantyúgarnitúrákat is szokás volt elhelyezni. Mi ilyet most még nem találtunk, kincskeresőkre utaló nyomokat azonban igen... Sajnos nem csak a sírrablók pusztítottak itt, kőkitermelés és homokbányászat egyaránt sújtotta a területet az előző századokban. A kegyelet nem volt erőssége az előttünk járóknak, az emberi csontok szanaszét szórva bukkantak elő.

Az ásatás másik fő helyszínén az Árpád-kori temető szélső sírját, illetve Kolon megyeközpont határait keresték. Az utolsó sírban egy igen idős nő maradványaira leltek, evvel teljessé vált a temető feltárása. Összesen 619 sírt találtak, ami azt jelzi, hogy egyszerre 5–6 család gondoskodhatott az ispánsági központ kiszolgálásáról. Alapvetően őrző-védő szerepet töltöttek be, ezt bizonyítja az a rengeteg harci sérülés, amit az antropológusok a csontokon találtak. A viseletmaradványok szerint nem éltek rosszul, szolga létükre sok ezüst ékszert rejtettek a sírjaik.

Megtalálták az ispánsági központ eddig feltáratlan, északnyugati sarkát is. Immár elmondható, hogy megyénk első ispánja, Kolon 60×60 méteres, szabályos alaprajzú területen rendezkedett be, amit fakerítés övezett. Fény derült arra is, miért volt elegendő ez az egyszerű védmű. Bizonyosságot nyert, hogy a 15 hektárnyi Vársziget külső sáncai korábbi eredetűek, s éppen a honfoglaló magyarok elleni védekezés céljából építették őket a 9. század végén. Az állítás ma már dendrokronológiai adatokkal is alátámasztott. (Az említett módszer a fák évgyűrűinek vizsgálatán alapul.) E masszív sáncnak köszönhetően a honfoglaló magyaroknak már nem kellett nagy energiát ölni a védművek kiépítésébe az amúgy is mocsárral övezett szigeten.

Zalaváron szerencsére zöld mezőben kutatnak a régészek, ritka lehetőség kínálkozik tehát arra, hogy feltérképezzék egy ispánsági vár belső elrendezését. A területen faépületek (létezésükről rengeteg vasszeg előkerülése árulkodik), kemencék és kutak álltak, s a 11. század második felében megépült a megyeközpont temploma is.

– Az ispán és az adminisztráció számára pedig 10×10 méter alapú lakótornyot emeltek (a mostani Makovecz-emlékmű közelében), aminek egy részletét korábban már feltártuk – fejti ki Ritoók Ágnes. – Nagyon különleges, karókkal kivert alapozással készült, ami az Árpád-korban páratlan a Kárpát-medencében. Ugyanezt az alapozást találtuk meg az ásatás másik helyszínén, az Árpád-kori monostor körítőfalában, ami a két objektum egykorúságát erősíti. Tulajdonképpen ugyanazon berendezkedés két pólusáról van szó, az apátság volt a vallási, az ispánság pedig a világi központ. Utóbbi volt a korabeli vármegye közigazgatási központja. Itt székelt a bírói jogokat is gyakorló ispán, s a környező falvak ide voltak kötelesek beszállítani a termény egy részét, amiből októberenként az esztergomi királyi udvar készleteit feltöltötték. Mindezen túl a szanaszét kó­borló marhák, elveszett javak, rabszolgák gyűjtő- és őrzőhelye is e központ volt, itt vehették át őket jogos tulajdonosaik.

Az Árpád-kori jelenségek alatt itt is 9. századi, Karoling-tárolóvermek húzódnak. A belőlük előkerült leletanyag különösen gazdag konyhai edénytöredékben, állatcsontokban.

– Találtunk olyan díszkerámia-töredéket, amelynek a mintázata alapján a legközelebbi párhuzama Bulgáriában, vagy még délebbre, a bizánci területeken lelhető fel. Ilyesmi eddig Zalaváron még nem került elő – veszi át a szót Szőke Béla Miklós. – A Karoling-időkben tárolóvermek és műhelyek álltak itt, a sok állatcsontra pedig a közeli nagyméretű kemencék adnak magyarázatot, amelyekben Priwina és Kocel udvara számára sütöttek-főztek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában