Nemzetépítés három évtizeden át

2019.05.28. 08:00

A Rákóczi Szövetség évértékelő közgyűlése és jubileumi ünnepsége a fővárosban

A Rákóczi Szövetséget a rendszerváltás évében egy budai presszóban alapította néhány Felvidékről elszármazott lelkes honfitársunk, akik történelmet írtak ezzel a tettükkel – emlékeztetett a minap tartott évértékelő közgyűlésen Csáky Csongor, a szervezet elnöke. A rendezvényről Paál István zalaegerszegi elnök számolt be lapunknak.

ZH

A közgyűlést a Szent Margit Gimnázium dísztermében tartották

Fotó: ZH

A rendezvényt Budán, a nagy múltú Szent Margit Gimnázium dísztermében tartották, ahol Csáky Csongor a 2018-as év összegzése mellett az idei év terveit ismertette a tagsággal. Az elnök megelégedéssel számolt be arról, hogy az ország legnagyobb szövetségét alkotva közel 27 ezer tagot számlálnak, 533 szervezeti egységben. Az éves szintű 78 programon 78 590 fő vett részt, amely az idén várhatóan már 106 ezer főre növekszik.

– Felsorolással sem lenne teljes az a változatos programsorozat, amely itthon és a határon túl, továbbá a saját tulajdonba került sátoraljaújhelyi létesítményekben bonyolódott – fogalmazott az elnök. Hatásában és hangulatában sem cáfolható az az eredmény, amely szervezett diáktáborok, illetve a magyar-történelem szakos tanárok nyári táborai alkalmával volt tapasztalható, a közösségteremtő és nemzettudat erősítő hatás szinte kézzelfogható volt.

Dr. Halzl Józsefet örökös tiszteletbeli elnökké választották
Fotó: ZH

Csáky Csongor elnök hosszan méltatta az egy éve örökös tiszteletbeli elnökké választott 87 éves dr. Halzl József három évtizedes fáradhatatlan és minden időkben kitartó, önzetlen tevékenységét, akit az emlékplakett átvételekor állva tapsoltak meg a jelenlévők. Az elnök büszkén számolt be a közgyűlésnek a tervezett programok maradéktalan végrehajtásáról, így többek között a nemzeti ünnepek idején a diákoknak szervezett csereutazásokról, a határon túli területeken már hagyományossá vált beiskolázási támogatásokról, ami mostanra kiegészült az óvodás korúak támogatásával.

A közgyűlésen Zalaegerszeget Paál István elnök, Illés Csaba alelnök, a Mindszenty-gimnázium középiskolai csoportjának vezetője képviselte, Szalai Bianka, Tompos Dávid és Baki Florentin diákküldöttek mellett.

A beszámoló kitért arra, hogy a Rákóczi Szövetség programpalettáján új színfoltként jelent meg a külföldön élő fiatal magyarokkal való kapcsolatfelvétel, számukra a szövetség három éve magyarországi programokat, találkozókat szervez hazai és Kárpát-medencei magyar fiatalokkal.

A közgyűlést a Szent Margit Gimnázium dísztermében tartották
Fotó: ZH

A közgyűlést követően tartották a Rákóczi Szövetség 30 éves jubileumának ünnepélyes megemlékezését, amelyen a szervezetek elnökei, egyetemi és középiskolai csoportjának küldöttei, alapító tagok, támogatók vettek részt. Az ünnepséget emellett megtisztelte jelenlétével Kövér László, a Parlament elnöke, Gulyás Gergely, a Minisztertelnökséget vezető miniszter, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Németh Zsolt, a Parlament Külügyi Bizottságának elnöke, Potápi Árpád János nemzetpolitiáért felelős államtitkár, Cser-Palkovics András a Megyei Jogú Városok Szövetségének képviseletében, Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát, Tőkés László és Csáky Pál európai parlamenti képviselő, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, valamint Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártja elnöke.

Valamennyi vendég felszólalt az ünnepségen, számtalan dicsérő szóval illette azt a 30 éves munkát, amellyel a Rákóczi Szövetség alapvető szerepet vállalt a határon túli nemzetrészek magyarságának megtartásában, illetve nemzetbéli reményeik megvalósulásában.

– A szervezet elévülhetetlen érdemeket szerezett abban a nemzetmentő munkában, amely nélkül nem, vagy csak elenyésző mértékben beszélhetnénk most határon túli magyarokról – hangzott el az ünnepségen.

Zárásként Csáky Csongor megköszönte minden hazai és határon túli szervezet, a Rákóczi Szövetség munkatársai munkáját, a kormányzati tényezők, gazdasági szervezetek, önkormányzatok támogatását.

Az ünnepséget követően a szervezet vezetősége állófogadásra várta a meghívottakat, ahol kellemes beszélgetéssel elevenítették fel az elmúlt három évtized érdekes eseményeit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában