Mit tudsz a honvédségről?

2018.10.25. 07:00

A múltat és a 170 éves magyar haderőt ismerniük kell a zalai fiataloknak

A honvédelmi nevelést, a tartalékos rendszert népszerűsítette tegnap a Honvéd Kaszinóban tartott rendezvényen a Magyar Honvédség.

Benedek Bálint

A három előadó (balról): Kecskés Zsolt alezredes, Szabó Zoltán és Kis Gyula Fotó: Gergely Szilárd

Nem szűnt meg a sorkatonaság, felfüggesztették

Az eseményen elhangzott: a honvédelem- és haderőfejlesztés elkezdődött a Zrínyi 2026 program keretében. Új technikai eszközöket, többek közt repülőgépeket, helikoptereket és fegyvereket szerzett be a honvédség. Nagy hangsúlyt helyeznek továbbá a katonák szolgálati körülményeinek javítására, valamint a honvédelem és a társadalom kapcsolatának elősegítésére.

A három előadó (balról): Kecskés Zsolt alezredes, Szabó Zoltán és Kis Gyula Fotó: Gergely Szilárd

– Sokan nem tudják, hogy a sorkatonai szolgálat nem szűnt meg, csak felfüggesztették – szögezte le Szabó Zoltán alezredes, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokat koordináló főosztály osztályvezetője. – Az alaptörvényben szerepel az is, hogy minden magyar állampolgár köteles a haza védelmére, szerencsére eddig nem volt szükség az emberekre. A rendezvényünk célja a fiatalok hazafias, honvédelmi nevelése. Ez nem azt jelenti, hogy minden fiatalt a sorainkban szeretnénk tudni, hanem olyan ismeretekkel látjuk el az általános és középiskolásokat, amelyek az élet más területein is hasznosíthatók lehetnek. Ilyen például az elsősegélynyújtás, térképhasználat, közben pedig reális, valamint hiteles információkkal gazdagodhatnak. Ezek birtokában mérlegelhetnek, hogy melyik honvédelmi témakör áll közelebb hozzájuk.

A rendezvény célja a fiatalok hazafias, honvédelmi nevelése volt

Szabó Zoltán hozzátette: az idők változnak, és ez lenyomatot hagy a társadalomban, de a történelmi múltat, a 170 éves magyar haderőt ismerniük kell a mai felnövekvő generáció tagjainak is.

Kis Gyula alezredes, a HM Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság honvédelmi felkészítő és katonai testnevelési osztály főtisztje a tanórán kívüli foglalkozásokról beszélt előadásában. Elmondta: a honvédelmi táborok népszerűsége növekszik, két éve 355 fő jelentkezett, ez mára 1576 főre duzzadt. Friss hír, hogy jövőre Zala megyében, Zalaszabaron szerveznek ilyen interaktív foglalkozást, amelyen a diákok betekintést nyerhetnek a katonák életébe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában