Közel száz főzőcsapat a lendvai fesztiválon

2018.08.27. 11:00

A jól elkészített bográcshoz marha, sertés és vadhús is szükséges

Az eleinte kedvezőtlen, esősnek induló időjárás ellenére is közel száz főzőcsapat vett részt a határon túli magyar város legnagyobb idegenforgalmi és gasztro-kulturális eseményén, a hagyományos Bográcsfesztiválon.

Gyuricza Ferenc

Hárman a Charta XXI Mozgalom csapatának tagjai közül, Szakos Annabella, Szakosné Bedőcs Katalin Éva és Mohos László Fotó: Gyuricza Ferenc

A szombati program központi eleme a főzőverseny volt, ahol a résztvevőknek egy jellegzetes muravidéki ételt, a bográcsot kellett elkészíteniük. A vállalkozó szelleműek között voltak Magyarországról érkezett csapatok is – tudtuk meg a szervezőktől.

Hárman a Charta XXI Mozgalom csapatának tagjai közül, Szakos Annabella, Szakosné Bedőcs Katalin Éva és Mohos László Fotó: Gyuricza Ferenc

– A bogrács olyan egytálétel, amit a paprikás krumpli és a pörkölt keverékeként írhatunk le – mondta az európai parlamenti képviselő, Surján László által alapított Charta XXI Mozgalom csapatának tagja, Szakos Annabella. – A Muravidéken azt tartják, akkor jó a bogrács, ha nincs leve. Az elkészítésekor háromféle hús kell hozzá, marha, sertés és valamilyen vad. Mi szarvast használtunk, ezt ízesítettük különböző fűszerekkel és zöldségekkel. Reméljük, hogy az étel elnyeri a zsűri tetszését, akik ugyanis eddig kóstolták, elégedettek voltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában