Zalai kincskereső

2019.03.28. 10:00

A hungarikumok álltak a Lentiben rendezett verseny középpontjában

A megye több települését képviselte az a tíz általános és középiskolás csapat, melyek tagjai szerdán a városban lezajlott Zalai kincskereső nevű vetélkedőn rajthoz álltak.

Korosa Titanilla

Hácskó Imréné a hetési szőttes készítését mutatta be a diákoknak

Fotó: Korosa Titanilla

A rendezvényt Pácsonyi Imre, a megyei közgyűlés alelnöke és Horváth László, Lenti polgármestere nyitotta meg. Előbbi elmondta: két éve hirdette meg először a megyei önkormányzat a pályázatot az Agrárminisztérium támogatásával, amely a hungarikumok gyűjtését és a nemzeti értékek feltárását célozza.

Hácskó Imréné a hetési szőttes készítését mutatta be a diákoknak
Fotó: Korosa Titanilla

Idén a második fordulóhoz érkezett a kiírás, melyhez a vetélkedő kapcsolódik. Ennek első fordulója írásbeli volt, a tegnapi eseményen pedig a diákok több helyszínen gyakorlati képességeikről is számot adtak. A verseny érdekessége volt, hogy abba helyi termelők, kézművesek – méhész, kosárfonó, szőttes- és textiljáték-készítő – is bekapcsolódtak, így a diákok megismerkedhettek velük, munkájukkal, illetve kedvet is kaphattak az általuk végzett tevékenységhez.

A felmenő rendszerű versenyen a legjobb csapat az országos döntőbe jutott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában