ápolják a kapcsolatokat

2019.05.30. 09:00

A horvát barátok is neveztek a iharosberényi bormustrára

A településen nemrég megrendezett borversenyre az idei szervezők, a helyi önkéntes tűzoltók horvátországi partneregyesületeinek vezetői is hoztak, neveztek mintákat.

Horváth-Balogh Attila

Hagyományosan Zsirmon Endre polgármester, a verseny fővédnöke köszöntötte a megjelenteket

Fotó: ZH

Iharosberény önkormányzata a hagyományos borverseny megszervezésével és lebonyolításával idén a helyi polgárőr- és tűzoltó-egyesületet bízta meg.

Hagyományosan Zsirmon Endre polgármester, a verseny fővédnöke köszöntötte a megjelenteket
Fotó: ZH

Ledniczky Miklós Jánosné elnök lapunknak elmondta: a szervezésben részt vevő egyesületi tagok nagy izgalommal készültek a rendezvényre, melynek fővédnöke Zsirmon Endre polgármester volt. A Csurgói Csokonai Borlovagrend tagjai Ilia Csaba vezetésével az iharosberényi hegyhátak terméséből 22 fehér-, négy vörös-, továbbá egy rozébort kóstolhattak és minősíthettek. Sok arany született, a legjobbak közül megválasztották Iharosberény 2019-es fehérborát is, a címet Molnár János szürkebarát nedűje érdemelte ki. A legjobb vörösbor pedig Horváth Ferenc kékfrankosa lett. A rendezvény újdonságaként a horvát tűzoltó barátok közül ketten hoztak bort minősítésre: Danijel Burek, a DVD Subotica Podravska parancsnoka és Edo Pepelko, a DVD Gorica parancsnoka, amelyek arany, illetve bronz minősítést kaptak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában