Haltelepítés után tilalom

2019.09.12. 15:00

A hétvégén már zsákmány lehet az „új” kerkaszentkirályi pontyokból

A múlt héten megkezdett őszi halasítás részeként 250 kilogramm pontyot telepített a faluközpontban található tóba a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége.

Gyuricza Ferenc

A helyi egyesület két tagja, Berke István (balról) és Decs István egyegy szép ponttyal

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Gyuricza Ferenc

Az átlagosan mintegy 2,5 kilós halak Szigetvár mellől, az ország egyik legismertebb halgazdaságának baranyai telepéről érkeztek. A tegnapi telepítést a halállomány pótlása mellett az is indokolta, hogy a hétvégén nemzetközi halfogó verseny lesz a községben, így a szövetség gyakorlatától eltérve most tilalmat is elrendeltek.

A helyi egyesület két tagja, Berke István (balról) és Decs István egyegy szép ponttyal
Fotó: Gyuricza Ferenc / Zalai Hírlap

– A telepítés az éves halgazdálkodási terv szerint történik – magyarázta Puskás Norbert, a vasi szövetség ügyvezető elnöke. – A folyamatos halutánpótlás és a minél teljesebb horgászati élmény biztosítása érdekében a telepítéseinket az időintervallumban szépen elosztva végezzük. A szövetségi vizekbe szeptember elejéig rekordmennyiségű, öszszesen több mint ötven tonna pontyot telepítettünk, ennek a mennyiségnek egy része értelemszerűen a zalai horgásztavakba került. Az egyhektáros kerkaszentkirályi tóba ezúttal 250 kilogramm III. nyaras, két és három kilogramm közötti pontyot hoztunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában