Panasz az utak, járdák állapotára

2019.04.24. 11:30

A helyiek szerint csak a gond van a zalalövői utakkal

A helyi hulladékudvar megváltozott működésével, valamint a járdák s utak állapotával kapcsolatban hangzott el a legtöbb észrevétel és kritika a városban a közelmúltban megtartott közmeghallgatásokon.

Gyuricza Ferenc

Aszfaltozás az Ady utcában. További bel- és külterületi munkákra lenne szükség a lakosok szerint Fotók: Gyuricza Ferenc

Közmeghallgatást tartottak

Az északnyugat-zalai településen a már évekkel ezelőtt kialakult helyi hagyományoknak megfelelően nemcsak egy központi közmeghallgatást tartott az önkormányzat, hanem a mintegy százlakosú irsapusztai városrész közösségi épületébe is szerveztek fórumot. Utóbbi létjogosultságát az is bizonyítja, hogy több érdeklődőt vonzott, s a feltett kérdések, illetve a felvetett ötletek, javaslatok száma is közel azonos volt a Salla Művelődési Központban megtartott fórumon elhangzott észrevételekkel. Közös téma volt – azaz mindkét helyszínen felmerült panaszként – a helyi hulladék­udvar működése. Mint azt többen is elmondták: egy korábban jól működő rendszert változtatott meg az üzemeltető, emiatt ma már gyakorlatilag csak az újrahasznosítható, a szolgáltató által értékesíthető, szelektíven átválogatott hulladékot fogadja be a gyűjtőhely. A felszólalók nemcsak panaszt fogalmaztak meg emiatt, de abbéli félelmüknek is hangot adtak, hogy a megváltozott üzemeltetés teret ad az illegális lerakók újbóli megjelenésének, a szemetelésnek, amire sajnálatos módon már van is példa. Volt panaszos, aki ezen felül a hulladékudvar munkatársának vele szemben tanúsított viselkedését is kifogásolta.

A hulladékgyűjtő szigeteket tavaly felszámoltatta az önkormányzat,
most a hulladékudvar működését illetően akadnak panaszok. A képünkön
Pintér Antal polgármester

A felvetések kapcsán Pintér Antal polgármester elmondta: a hulladékudvar üzemeltetésében a közelmúltban változás állt be, s azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy akárcsak eddig, úgy jelenleg sem az önkormányzat működteti a lerakóhelyet, hanem egy arra szakosodott vállalkozás. A panaszokat és felvetéseket részben indokoltnak és jogosnak tartja, hiszen ők is szembesültek a megváltozott üzemeltetési körülmények okozta problémákkal, amelyek miatt többször fordultak már az érintett cég felé, eddig eredménytelenül. Erre a témára a felmerült panaszok száma, illetve közérdekűsége miatt a későbbiekben még visszatérünk.

Rosszak az utak és a járdák

Ugyancsak számos észrevétel és kifogás hangzott el az utak és járdák kapcsán. Herczeg Lajos egyenesen életveszélyesnek minősítette a város több pontját. Mint mondta, a Jókai utcában nemcsak az a baj, hogy a szennyvíztisztító telep felújítása okán ott közlekedő tehergépkocsik miatt jelentősen romlott az aszfaltburkolat minősége, de a koronaszélesség szűkössége miatt a járművek közlekedése is nehézkés, míg a járda hiánya miatt a gyalogosközlekedés sem nevezhető biztonságosnak. Ugyancsak ő nehezményezte a Bajcsy-Zsilinszky utcának, mint a város egyik legforgalmasabb pontjának állapotát, a Patakai-hegyi út minőségét, illetve a 86-os út városon átmenő szakaszának egyik veszélyes pontján – ahol korábban halálos közlekedési baleset is történt – egy kijelölt gyalogátkelőhely hiányát. Merth Miklós viszont annak kapcsán emelt szót, hogy egy téli csőtörést követő helyreállítás során a vízmű munkatársai félmunkát végeztek, a kivett szegélykövek visszahelyezése még mindig nem történt meg. Az irsapusztai településrészen élők jobbára a külterületi utak állapotával kapcsolatban fogalmaztak meg panaszt és kérést, de akadt hozzászóló, aki azt nehezményezte, hogy a nagyfernekági szerpentin buszmegállójánál egy kamion által 2015-ben elsodort és tönkretett esőbeállót a mai napig nem állítottak helyre.

Aszfaltozás az Ady utcában. További bel- és külterületi munkákra lenne szükség a lakosok szerint Fotók: Gyuricza Ferenc

Tóth Lajos az ivóvízhálózat miatt emelt kifogást, ugyanis a zalalövői lakosok ma is eternit csöveken kapják az ivóvizet, ami szerinte káros az emberi egészségre, míg Herczeg Lajos a szúnyogirtást minősítette veszélyesnek, mondván: a kiszórt permetszer rárakódik a gyümölcsökre, zöldségekre, s ezáltal az emberi szervezetbe is bekerül. A panaszos emiatt a tevékenység beszüntetését is kérte. Pintér Antal polgármester, illetve Vigh-Tardi Valéria jegyző válasza szerint a szúnyoggyérítést a katasztrófavédelem szervezi és végzi, így azzal kapcsolatban az önkormányzat érdemben nem tud intézkedni.

Bognár Csilla a felelőtlen kutyatartás, mint régóta fennálló probléma miatt emelt szót, más hozzászóló pedig a síremlékek megóvása érdekében a temetőkben található terebélyes fák kivágására tett javaslatot, erről azonban már meg is hozta döntését legutóbbi testületi ülésén az önkormányzat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában