Kosárlabda

2010.03.20. 08:09

A ZTE KK számára már nem a veretlenség nyújtása a fő cél

A női, illetve a férfi kosárlabda élvonal zalai reprezentánsa is idegenben lép fel a hét végén, s mindkét gárda rangadót játszik.

zaol.hu

A Zalakerámia-ZTE KK férfi csapata Szolnokon lép pályára: a veretlenül éllovas vendégekre az eddig hatszor is kapituláló, de így is második házigazda vár. A helyezésekből adódóan beszélhetnénk akár a bajnokság meccséről is, ám a két csapat közt megszerzett pontokban kifejezve elég nagy a távolság, ráadásul a ZTE KK számára igazi tét sincsen már, hiszen már a múlt héten eldőlt, hogy a pontvadászat alapszakaszát megnyerte a csapat.

A számos különleges körülmény ellenére Völgyi Péter, a zalaiak trénere tegnap azzal kezdte:

- Úgy készültünk erre a mérkőzésre is, mint az összes többire. Az all star-meccsen szerepelt játékosaink talán kicsit fásultabbak, hiszen a heti pihenőnapjuk ráment a gálára, de a következő hetekben azon leszünk, hogy sikerüljön feltöltődniük. Szándékaink szerint az alapszakaszból hátralévő négy meccsen a kiegészítő emberek kapnak majd több lehetőséget, hogy a rájátszást mindenki tökéletesen fitten, feltöltődve kezdhesse.

- Ezek szerint a veretlenségi széria nyújtása már nem elsődleges szempont.

- Ez a pontos megfogalmazás. A 22 győztes meccsel is beírta magát a csapat a sportág hazai történetébe, s vannak fontosabb céljaink, mint hogy huszonharmadszor is nyerjünk. Ezzel együtt hagyni sem fogjuk magunkat: a Szolnok játékosállománya erős, szurkolótábora vehemens, lehet, hogy a végjátékban is rivalizálunk majd. Ennél többet nem kell mondani a fiúknak, hogy motiváljam őket.

- Amúgy a Tisza-partiak nincsenek lehengerlő formában, az utolsó öt meccsen kétszer is kikaptak.

- Irányító poszton új légiósuk van, akinek a beépítése ugyanúgy tart még, mint nálunk Timberlake esetében. Ez szempontunkból elsülhet jól és rosszul is. Az biztos, hogy nagyon akarnak majd bizonyítani: nagy tévés zakó után vannak, hazai pályán, s újra ország-világ előtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!