Kosárlabda

2011.04.14. 05:59

A közgyűlésen eldől a ZTE KK további sorsa?

Nem sokon múlt, hogy tökéletes kosárestet zárjanak az egerszegi sportbarátok, akiknek viszont túlontúl búsulniuk sem kell emiatt. Merthogy van csapatuk, egyszerre kettő is, a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt: a ZTE NKK-ról és a Zalakerámia-ZTE KK-ról van szó.

Kerkai Attila

Kedden este tehát csak egy kicsi kellett volna ahhoz, hogy a ZTE NKK és a Zalakerámia-ZTE KK együtt ünnepeljen. Pedig a kettős kosárlabda-mérkőzés első felvonása szinte tökéletesre sikeredett: a női bajnokság bronzmérkőzésének nyitányán ugyanis a ZTE NKK legyőzte (91-82) a Szegedet, így előnnyel utazhat a pénteki második mérkőzésre.


Gáll Tamás együttese mostanra forrt össze végleg csapattá, ugyanis a keddi találkozón is átvészelt egy olyan időszakot, amely akár a mélybe is taszíthatta volna az egerszegieket. A Szeged 13 ponttal lépett el, remekül játszott, s úgy mászott ki ebből a gödörből a ZTE NKK, ahogy kell: játékosai egymást segítették ki és persze Szélesy Judit rutinja is villant, lélektanilag két rendkívül fontos tripla formájában. Továbbmenve, az is tény, hogy kellemetlen stílusú csapat az egerszegi, amely igyekszik hibára kényszeríteni az ellenfeleket, s talán ez zavart be a játékvezetőknél. Női mérkőzésen összesen 59 faultot fújni nem éppen szokványos, de csak erre fogni a ZTE NKK sikerét nem lehet. Tényleg egységes, motivált csapat a zalai, ahogy persze a Szeged is. Éppen ezért, pénteken a Tisza-parti városban a felek mintha újra kezdenék az egész párharcot: az előny most ugyan az egerszegieknél van, de a Szegednek sem kell lemondani még a bronzéremről.

Az igazi dráma a női mérkőzés után következett, ugyanis a Zalakerámia-ZTE KK férfi csapata a negyeddöntőben azt a Paksot fogadta, amelyet múlt szombaton idegenben győzött le és tényleg csak kevésen múlt az újabb zalai bravúr. A számszerű, 79-70-es vendégsiker egyáltalán nem adja vissza hűen a találkozó kiélezettségét. A végén valamivel jobb volt a Paks, csakhogy nem ennyivel... Igyekeztünk a lefújás után annak utánajárni, vajon a zalai játékosok miben látták a vereség okát, s találtunk is egy közös nevezőt . Ez pedig a fáradtság.

- Egyelőre szenved ellenünk a Paks, de remélem, mindez a folytatásra is megmarad - vélte például Gáspár Dávid. - A végén apróságokon múlt minden, volt, hogy rossz döntéseket is hoztunk, de ezek a fáradtság számlájára is írhatók. Ez a bántó, az viszont jó érzés, hogy ennyire megszorongatjuk ezt a jó kis csapatot...


Tóth Ádám - társaihoz hasonlóan - újra nagyot alkotott, és szerinte is a végére fogyott el az energia.

- Jól kezdtünk, de egy kicsi plusz hiányzott a végén, ez a legfőbb ok a vereségben. Most nem sikerült olyan fölényt kiharcolnunk a lepattanózásban, mint az első mérkőzésen, de péntekre megpróbáljuk kipihenni magunkat. Ha nem sikerülne, akkor még mindig lesz egy negyedik meccs... - lám, a zalaiak centere az utolsó esélyig sem kíván feladni semmit.

Kinter György hasonlóan vélekedett társaihoz, egy fontos mondattal kiegészítve: a közönség fantasztikus volt. Alighanem a nézők tökéletesen tisztában vannak azzal: ez a csapat nem amiatt fáradt, mert leengedett volna. Sőt! A teljesítőképessége határát súrolja azóta, hogy februárban megfogyatkozott, viszont nagyon komoly munka van benne. Ezt ismerték el kedden este a nézők azzal, hogy győztesként ünnepelték a ZTE KK-t is. Mi lett volna, ha még nyernek is...

Munka és csapategység - ez a két legfontosabb erénye jelenleg a zalaiaknak, s erre kell, illetve lehet alapozni a folytatásban is. 


A „helyi érték”
Zalaegerszeg csütörtöki közgyűlésén ismét a napirendi pontok között szerepel a ZTE KK Kft. pénzügyi helyzetének rendezése. Az ismert anyagi problémák ugyanis nem oldódtak meg, s csak remélni lehet, hogy a városatyák a klub és a csapat érdekében is a lehető legjobb döntést hozzák. Ahogy korábban is elhangzott: a ZTE KK a város egyik büszekése, s éppen a keddi mérkőzés bizonyította, hogy igenis komoly támogatottsággal bír. Vagy ha úgy tetszik, az egyik „helyi érték”...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!