Kosárlabda

2014.03.24. 15:50

ZTE NKK: Arannyal felérő bronzérem

Zalaegerszeg - Nagyszerű hét végén jutott túl a ZTE NKK női kosárlabda csapata, amely a Székesfehérvárott rendezett Magyar Kupa döntőjében a bronzérmet szerezte meg. A torna legjobb ötösébe választott Horváth Zsófia szerint ezzel a sikerrel mindannyiuk válláról nagy teher esett le.

Kerkai Attila

Volt már jobb idénye is a ZTE NKK együttesének, s ezért éreztük úgy a kupacsaták másnapján, hogy az egerszegi klubnál most nagyon megbecsülik ezt a Magyar Kupa harmadik helyezést. Noha nem az első MK-bronz a klub történetében, hiszen 2008-ban már volt harmadik a csapat, mégis, most nagyon örülnek a lányok a másodiknak is.

A ZTE NKK a vasárnapi bronzcsatát nagy küzdelemben nyerte meg az MTK ellen (72-66), aztán jutott még egy elismerés is, ami hat évet „késett" Horváth Zsófia számára.

– Hatalmas meglepetés volt, hogy az MK-döntő legjobb ötösébe választottak. Persze azzal is tisztában vagyok, hogy vannak nálam jobb centerek és azzal is, hogy a harmadik helyezett csapatból is jelölni kellett valakit, de akkor is nagy megtiszteltetés ez, s az elmúlt húsz esztendőnek, amit eltöltöttem a pályán egyfajta elismerése is. Emlékszem, hat esztendeje Pécsett, amikor a Szolnokot legyőztük a bronzmeccsen nem választottak be a torna legjobb csapatába, pedig sokan szóvá tették, hogy benne lett volna a helyem – íme, miért egyfajta elégtétel most ez Horváth Zsófiánk.

Ez tényleg szép volt, lányok! A bronzérem egyben visszajelzés is, hogy ha kell, képes a csapat rejtett tartalékokat is mozgósítani. Fotó: ZTE NKK

A rutinos játékos a Sopron színeiben volt már kupagyőztes csapat tagja is, de nem tesz különbséget a zalaiakkal elért mostani bronz és az akkori arany között.

– Ez egy nagy siker nekünk, habár a sorsolás kedvezett és reálisan elérhetőnek tűnt a bronz is – folytatta. – Jó kis meccset játszottunk vasárnap az MTK-val, s ugyan a végén hat ponttal nyertünk, de tipikus egylabdás meccs volt. Én főleg a csapat fiatalabb játékosain láttam, hogy mennyit jelent nekik ez a bronz, ami jó érzés volt nekünk, rutinos kosarasoknak is, hiszen együtt örülhettünk velük. Egyfajta teher esett le a vállunkról, egy feszültségtől szabadultunk meg. Azzal, hogy tétmeccsen, egy szoros csatát nyertünk meg, nagy élmény volt mindannyiunknak. Szerintem a bajnokság hátralévő szakaszára is ad lökést ez a bronzérem, felszabadultak lehetünk és bízom benne, hogy azok is leszünk.

Gáll Tamás, az együttes vezetőedzője sem titkolta elégedettségét. Ő a mostani sikert az egész bajnoki évükkel hozta kapcsolatba.

– Ha azt mondom, hogy több mint jónak értékelem ezt a hét végét, akkor semmiféle túlzás nem lehet ebben – mondta. – Kaptunk egy lehetőséget, hiszen a negyeddöntőben a Ceglédet kaptuk, így a négy közé kerülés eleve nem tűnt elérhetetlennek. Az, hogy az elődöntőben a Sopront nem tudjuk legyőzni, nem volt meglepetés, viszont a bronzmeccsen egy jól játszó MTK-t fektettünk két vállra. Ez nagy siker számunkra, hiszen a sérülések és kiválások miatt eleve tudtuk, hogy nem leszünk ebben a bajnoki évben olyan stabilak, mint korábban. Mégis, van egy érmünk, s ezt nagyon meg kell becsülnünk.

A bronzcsata egyik hőse volt Smiljana Ivanovic, aki 40 pontos mezőnyindexet ért el. Tíz mezőnybeli kísérletéből mind célba ért, csupán egy büntetőt hibázott el a nyolcból...

– Extra teljesítmény volt ez légiósunk részéről ritka az ilyen, de nemcsak ő és Horváth Zsófia volt a siker letéteményese, hanem minden játékos – folytatta Gáll Tamás. – A kupadöntőre velünk tartó Darida Csillának is köszönet jár, de mindenkinek. Egy dolgot szeretnék még elmondani: a csapat nevében masszőrünknek, Polster Péternek ezúton kívánunk jobbulást és mi is várjuk vissza közénk.

Kapcsolódó cikk:

ZTE NKK: bronzérem a kupában

Az MK-döntő All Star csapata

Ahogy megírtuk, a női kosárlabda Magyar Kupát a PEAC-Pécs nyerte, amivel viszont még adósak vagyunk az a torna legjobb ötösének névsora. Íme: az All Star csapat: Medgyessy Dóra (MTK), Fegyverneky Zsófia (Sopron), Nevena Jovanovic (PEAC), Horváth Zsófia (ZTE NKK), Abby Bishop (PEAC).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!