Kosárlabda

2011.01.18. 16:50

Elfogytak a végére

Idegenbeli vereséggel nyitotta az évet a Kanizsa KK NB I B-s férfi kosárlabdacsapata. A tartalékos gépgyári legénység jól játszott, de nem bírt a budapesti Hegyvidékkel.

Benedek Bálint

TF-Hegyvidék–Kanizsa KKDKG East 72-69 (12-19, 22-16, 23-22, 15-12)
Budapest, 50 néző. Jv.: Surányi, Mester.
Kanizsa: Tóth (4), Balogh (12), Beck (6), Zsámár (7), Hoffmann (13). Csere: Kovács D. (5), Stárics (18/3), Murvai (1), Klír (3). Edző: Farkas László.

A kanizsaiak – ahogy arra előzetesen is számítani lehetett – megérezték Babócsai hiányát, pláne, ezúttal a három kaposvári kettős igazolású játékos sem tartott a csapattal. Az erősen tartalékos vendégek, így is nagy lendülettel kezdték a mérkőzést, s az első negyedben kiválóan helyt is álltak. A folytatásban főleg a hazaiak akarata érvényesült, viszont a gépgyáriak sem adták fel, s lendületes támadásokkal igyekeztek tartani a lépést a budapestiekkel. Ez irányú törekvésük olyannyira sikerült, hogy még a fordulás után is többször vezettek a meccsen. A kemény védekezés viszont felemésztette a kanizsaiak erejét, többen is kipontozódtak közülük, s így a végére irányító nélkül maradt csapat már nem tudta elkerülni a szoros vereséget.

Jók: Stárics, Balogh.
Farkas László: „Gratulálok a fiúknak, a lelkesedésért mindenképp. Ebből a játékból már lehet építkezni.” A KKK január 23-án vasárnap a tabellán negyedik Fehérvár KC otthonába látogat. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!