Kosárlabda

2009.10.27. 03:29

Ez is benne volt a pakliban

Zalaegerszeg - A Zalakerámia-ZTE KK férfi kosárlabdacsapata folytatta menetelését a bajnokságban, immár négy győzelemnél tart, amivel érthetően Völgyi Péter vezetőedző is elégedett, akit erről is kérdeztünk.

Zalai Hírlap

- Most itt Dombóváron könnyebben is nyerhettünk volna, azonban az első félidőben a hazaiak több szerencsés kosarat szereztek, melyek nélkül akár már a szünet előtt is mi vezethettünk volna - mondta melegében még ott, a mérkőzés után. - Azonban azt is tudtam, ha annyit teszünk a győzelemért, mint a szünetig, megnyerjük a mérkőzést, ami végül bekövetkezett. A négy győzelem azért benne volt a pakliban, ám kétségtelen, hogy ezek között két olyan siker is van, melyek rendkívül értékesek. Gondolok itt a körmendi és a mai győzelmünkre, hiszen e két helyszínen nyerni mindig nagy fegyvertényt jelent.

A zalai közönség pedig igencsak hálás ezért, hiszen szombaton is olyan ünneplésben részesítették a csapatot, hogy szinte hazai pályán érezhették magukat a játékosok. Ezúttal is Watson vitte a prímet, aki a legfőbb gólfelelősnek számított csapatában, azonban Hinnant sem maradt el sokkal mögötte. Kyle Wilson viszont főleg a lepattanók terén jeleskedett, ráadásul éppen abban az időszakban, amikor a leginkább kellett arra ügyelni, hogy a dombóvári Jones ne jusson labdához. A hazaiak centere ugyanis hihetetlenül erőszakos volt minden egyes szituációnál, ám tette ezt tűréshatáron belül, s mindenképpen rendkívül veszélyes játékosról volt szó.

A folytatás? Pénteken a Falco látogat Zalaegerszegre, s ez a párharc a forduló rangadóját jelenti. Nemcsak a két együttes hagyományos rivalizálása miatt, hanem mert két, remek formában lévő csapatról van szó.

A női bajnokságban a ZTE NKK csapata szombaton hazai pályán szenvedett vereséget (69-84) a jóval esélyesebb Pécs együttesétől. A zalaiak helytálltak, s ezt Gáll Tamás vezetőedző is így értékelte. Mint kifejtette, a múlt hét közepén Szegeden játékosai a vereség ellenére is férfimunkát végeztek, s most a Pécs ellen talán még ennél is keményebbek voltak a lányai, akik nem vallottak szégyent.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!