Kosárlabda

2008.10.06. 02:29

Ünneplés és biztos győzelem

Az ünnepség a Zalakerámia ZTE KK előkészületi mérkőzésével kezdődött. A kék-fehérek jelenlegi csapata a horvát Darda gárdájával játszott és 108-80-ra nyert.

Bóbics László

A meccs félidejében a 20 évvel ezelőtti bajnokcsapatot - Bérczes István, Szűcs József, Farkas László, Dobi Antal, Bencze Ákos, Kovács Attila, Góczán Gábor, Földesi Attila, Bencze Tamás, Bodrogi Csaba, Gáll Tamás, edző: Gellér Sán-dor, masszőr: Boronyák Róbert - és vezetőiket köszöntötték.A város polgármestere, dr. Gyimesi Endre és dr. Kelemen Péter, a kosaras klub első embere adott át emléktárgyat a hajdani sztároknak. Az ünnepség keretében a Baja elleni bajnoki döntő 3. találkozójának egy rövid részletét vetítették le. Az akkori csapat érdemeit tovább növelte, hogy az első olyan vidéki együttes volt, amely egy év alatt nyert bajnokságot és Magyar Kupát. A játékosok és a vezetők jelentős része megjelent az ünnepségen és az ezt követő fogadáson. Néhányan különböző okok miatt távol maradtak.

Érdekesség, hogy az ünnepségre több mint ezer néző látogatott ki. Az azt követő női bajnoki nyitányon viszont már lényegesen kevesebben voltak.

Zala Volán-ZTE-BEAC 85-60 (18-13, 20-13, 22-14, 25-20)Zalaegerszeg, 350 néző. Jv.: Kis A., Bödör.

Volán: Pungor 10/6, Ambrus 8, Takács 5, Varga Zs. 16, Horváth Zs. 14. Csere: Szalay 11, Gavrilovska 14, Szélesy 2, Hersics 2, Rasheed 3. Edző: Bencze Tamás.

BEAC: Szász 4, Kisvári 2, Zsámár 14/3, Ruttner R. 8, Magyar 4. Csere: Kárász 6, Csicsai 8/3, Ruttner Zs. 10, Széplaki -, Havasi -, Grósz 4. Edző: Balogh Judit.

Kipontozódott: Varga Zs. a 32. percben.

A hazai együttes egyből magához ragadta a kezdeményezést. A közönség kezdetben még ismerkedett a csapattal, hiszen elég sok új embert láthattak. A gárda játékán mindez -különösen a védekezésben nem nagyon látszott meg. Fizikálisan is jó állapotban volt a csapat. Az más kérdés, hogy a támadásoknál néha-néha még hibáztak, elég sok volt a pontatlan passz.

Bencze Tamás: Mint az várható volt, a küzdeni tudással nem volt gond, ez meghozta a győzelmet is, de még nagyon sokat kell javulnunk.

Balogh Judit: Ha csak annyit hibáztunk volna, mint a játékvezetők, akkor lehet, hogy mi ünnepelnénk.

Ezek is érdekelhetik