Kosárlabda

2008.10.03. 02:29

Legendákra emlékezve (október 4.)

Zalaegerszeg - Szombaton, a szervezők reményei szerint emlékezetes lesz az az ingyenes, gálával egybekötött kosárlabda-mérkőzés, melyen a ZTE 1988-ban bajnokságot nyert együttesét köszöntik és elevenítik fel a legendás pillanatokat.

Zalai Hírlap

A szombaton, 15 órakor kezdő sportcsarnokbeli programot egyben az új csapattal történő ismerkedésül is szánják a kék-fehérek klubvezetői. A ZTE KK jelenlegi együttese a horvát második ligás Darda csapatával mérkőzik meg (érdekesség, hogy a horvátok a Göcsej-kupát az utolsó pillanatban mondták le, megbetegedésekre hivatkozva), melynek szünetében lépnek színre a ZTE 1988-ban bajnokságot nyert együttesének tagjai. Bodrogi Csaba, a ZTE KK sportigazgatója - aki szintén tagja volt az aranycsapatnak - elmondta, minden akkori főszereplőt meghívtak.

- Sikerült megszereznünk a Baja elleni harmadik mérkőzésünk, egyben a második megnyert találkozónk, a bajnoki címet érő összecsapás felvételét, s ebből is láthatók lesznek részletek. Azt szeretnénk, ha egy igazi, családi összejövetellé kerekedne a szombati nap. Számos más program - például ingyenes arcfestés - is várja az érdeklődőket, de lesz egy dobóverseny is, melyen értékes műszaki ajándékokat lehet majd nyerni - mondta el Bodrogi Csaba.

A program részét képezi a későbbi - szintén ingyenessé tett - , 18 órakor kezdődő Zala Volán-ZTE-BEAC női első osztályú bajnoki találkozó is.Családi nappá szeretnék tenni rendezvényüket

Ezek is érdekelhetik