2007.01.10. 03:28
Holnap kiderül, lesz-e mérkőzés
Zalaegerszeg (ka) - Maurice Lathammal szerződést bontott a Zalakerámia-ZTE KK férfi kosárlabdacsapata, s kérdés, lesz-e helyettese már a hét végén, s egyáltalán: pályára lép-e a zalai csapat...
Mint ismert, az amerikai kosaras karácsonyi szabadsága alatt szenvedett kisebb autóbalesetet, aminek következtében másfél hónapos pihenőre kényszerült. Hogy ki lesz az utóda, s egyáltalán kikkel állnak kapcsolatban a zalai klub vezetői, erről kérdeztük Bodrogi Csabát, a ZTE KK ügyvezetőjét.
- Latham menedzsere felajánlotta, hogy addig, amíg Maurice fel nem épül, a helyettesítésére felajánlanak egy másik kosarast, ám úgy számoltuk, hogy Latham csak február közepén térhetne vissza hozzánk, ami szakmailag nem volt elfogadható számunkra - vélekedett az ügyvezető. - Mi végleges megoldást keresünk, vagyis olyan játékost, aki a bajnokság végéig erősíti majd a sorainkat. Több ajánlatunk van, ám kell még pár nap, hogy konkrétabb információkkal szolgáljunk.
A hét végén elvileg játszania kell a ZTE csapatának, méghozzá Debrecenben. A hajdúságiak a legutóbbi két mérkőzésükön nem tudtak kiállni - súlyos anyagi problémák miatt gyakorlatilag szinte teljesen szétszéledt a Vadkakasok együttese - , de lesz-e mérkőzés szombaton?
- Beszéltünk a debreceniekkel, ők szeretnék lejátszani a mérkőzést - hallottuk Bodrogi Csabától. - Abban állapodtunk meg, hogy csütörtökön végleges választ adnak arra vonatkozóan, sikerül-e kiállniuk ellenünk. A megmaradt játékosaik mellé a junior, illetve a B-csoportos csapataikból szeretnék feltölteni keretüket. Elvileg lehetséges, csupán licenszet kell kérni a kiszemelt kosarasok számára.
A Debrecennek égetően szüksége lenne arra, hogy ki tudjon állni, mert ha harmadszor sem lépne pályára, úgy a kizárás fenyegetné. Abban az esetben kerülheti el mindezt, ha az alapszakaszra kisorsolt mérkőzéseinek a felét le tudná játszani.