2007.01.10. 03:29
A cél: nem hibázni
Zalaegerszeg (ka) - Nem sok pihenő jutott a Zala Volán-ZTE női kosárlabdacsapatának, hiszen a vasárnapi bajnoki mérkőzése után ma 18 órától Szolnokon szerepel Magyar Kupa találkozón.
Először azt kérdeztük a szakvezetőtől, mindenki hadra fogható-e, s miként sikerült a felkészülés a mai találkozóra.
- Creamer, Hadarics és Vescan kisebb betegséggel bajlódott, de nem hinném, hogy veszélybe kerülne a szerepeltetésük - mondta Bencze Tamás. - Meglehetősen közel van a legutóbbi és a mostani találkozónk egymáshoz, ami abból a szempontból érdekes: jó lett volna még egy kis idő ahhoz, hogy új játékosunk, Milkova még jobban összecsiszolódjon a társakkal. Kielemeztük a Szolnok játékát, s elvileg tudjuk melyek azok a hibát, amiket nem szabad elkövetnünk, mint a múltkor. Akkor ugyanis három negyeden át biztosan, 8-10 ponttal vezettünk, ám az utolsó tíz percben, s legfőképp a végjátékban veszítettünk.
Annyiban más lesz a helyzet, hogy ezúttal Zsovár is egészséges és Czukor is felépült a sérüléséből, tehát menet közben több lehetősége lesz a frissítésre az edzőnek. Aki külön kitért arra, miért is lenne fontos csapata számára sikerrel venni ezt az akadályt.
- Mindenképpen a nyolc közé szeretnénk jutni, hiszen a következő körben egy kedvező sorsolással akár a négy közé jutást sem tartanám elképzelhetetlennek - fogalmazta meg távolabbi vágyait Bencze Tamás. - Persze, előbb túl kell jutnunk a Szolnokon, amely ugyan fiatalokból áll, mégsem rutintalan csapat, hiszen a keret nagy része két-három éve már együtt játszik. Kiegészülve légiósokkal és olyan tapasztalt játékossal, mint például Heller Anita, akit nem kell bemutatni Egerszegen.