Nagykanizsa

2016.04.24. 15:00

Zadari vendégek zalai élményei

Nagykanizsa – Kiállítással és élménybeszámolóval zárult a Piarista iskola és testvérintézménye, a zadari II. János Pál Gimnázium közös projektje szombaton.

Ziegler Anita

Luka Vedric és Klepács Eszter az egyik paravánon bemutatott fényképek alapján idézték fel közös zalakarosi élményeiket

Magyar és horvát gimnazisták elevenítették fel a hét érdekes eseményeit a Piarista iskola rendezvénytermében. Hansné Vuk Veronika pedagógus elmondta: három éve írta alá az iskola és a zadari II. János Pál Gimnázium a két intézmény együttműködéséről szóló megállapodást.

– Tavaly az iskolánk fennállásának 250. évfordulója alkalmából megrendezett kórustalálkozóra hívtuk a testvérintézmény képviselőit, s már akkor döntöttünk e hét témájában – magyarázta a pedagógus. – Ezúttal a Zrínyi emlékév ünneplése került a középpontba. Ennek szellemében a 15 magyar és ugyanennyi horvát tanulóval ellátogattunk Beleznára, ahol a faluházban megnéztük a Zrínyi-emlékszobát, majd Őrtiloson át kirándultunk Zrínyi-Újvárhoz.

A csapat a hét többi napján járt egyebek között a fővárosban és Zalakaroson. Az egyértelmű cél a horvát-magyar barátság elmélyítése, a nyelvtanulás elősegítése volt. Záróakkordként Nyeste Pál igazgató  az iskola ajándékait adta át a horvát vendégeknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!