Zalaegerszeg

2015.08.13. 14:21

Kenyérfesztivál a Göcseji Múzeumban

Zalaegerszeg – Az augusztus 20-án esedékes Falumúzeum napja és Kenyérfesztiván programjairól tartottak sajtótájékoztatót a Göcseji Múzeumban.

Magyar Hajnalka

A jövő csütörtöki rendezvénynek a skanzen ad otthont, ahol az államalapítás és az új kenyér előtti tisztelgésen túl arról is megemlékeznek, hogy 1968-ban ezen a napon adták át Zalaegerszegen az ország első falumúzeumát. A sajtótájékoztatón dr. Kostyál László, a Göcseji Múzeum igazgatóhelyettese kiemelte, augusztus 20. az az ünnepünk, amely leginkább kifejezi a magyarság egységét. A kenyérfesztivált augusztus 20-án 11.30-kor nyitja meg Balaicz Zoltán polgármester, majd megszegik a Magyarok Kenyerét. A nap folyamán egyebek közt íjászat, munkabemutató, kirakodóvásár kínál élményt. A színpadi produkciók 15.30-kor kezdődnek ifj. Horváth Károly és Laposa Julianna műsorával, amit Alexander Horsch és barátai fellépése követ, 17.30-tól pedig koncertet ad a Hétrét együttes.

A tavalyi fesztiválon az új kenyeret szemléli Molnárné Raposa Irén Fotó: Archív

A rendezvény szervezésében partnerként szegődött a múzeum mellé a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Zala Megyei Szervezete, amelynek elnöke, Süle Katalin a Magyarok Kenyere programhoz kapcsolódó búzagyűjtésről számolt be.

Megyénkben 32 gazda összesen 8 tonna búzát ajánlott fel, ami a tüskeszentpéteri malomban válik lisztté. Ebből egy zsáknyi Mohácsra utazik, ahol összeöntik a megyék őrleményeit az Ország Kenyeréhez. Megfelelő mennyiséget kap belőle a Korona pékség is, ahol a falumúzeumi kenyérfesztiválra szánt termékek elkészülnek. A fennmaradó lisztet gyermekek segítésével, élelmezésével foglalkozó alapítványok kapják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!