Keszthely

2016.05.10. 14:20

Tánc, jótékonyság, cumifa: babahordozós flash mob Keszthelyen

Keszthely - Babahordozós anyukák táncoltak a Sétálóutcán: a flash mob egyben jótékonysági akció is volt. A Születés hetén a kórház gyermekosztályának adtak át adományokat.

Keszey Ágnes

A hét végén végetért Születés hete rendezvényei között szerepeltek mozgásos foglalkozások, bemutatók, előadások, a kórház is várta az érdeklődőket a a szülészeti osztály nyílt napján.

- A cél minden évben, hogy ráirányítsuk a figyelmet, hogy milyen jó szülni, anyának lenni, a kisbabával otthon lenni, vele foglalkozni - emelte ki Csengei Ágota, a Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatója.

Pénteken babahordozós anyukák tánccal hívták fel a figyelmet jótékonysági akciójukra, dr. Sorok Biri Kanga -tréner vezetésével.

A Kanga tréninget gyakorló anyukák látványos tánccal hívták fel a figyelmet az adománygyűjtésre. Középen dr. Sorok Biri, a hordozóban kislánya, Szibilla (Fotó: Keszey Ágnes)

- A kórház újszülött és gyermekosztályának gyűjtöttünk: előzetesen egyeztettünk, hogy mire van szükség.  Bébiruhát. pelenkát, popsitörlőt, bébiételt. étkészletet, ágyneműket, könyveket, játékokat adományoztunk -  mondta a  szervező. Ezeket  Dr. Mischl Olga, a gyermekosztály osztályvezető főorvosa vette át.

Dr. Mischl Olga vette át az adományokat  (Fotó: Keszey Ágnes)

- Gyermekkorban gyorsan alakulnak ki a betegségek:  reggel még úgy tűnik, teljesen jól van., délutánra akár kórházba is kerülhet. A szülő nem arra gondol, hogy legyen pótruha: ijedten, sápadtan beesnek az osztályra, s kiderül, hogy nincs pizsama, fogmosó, törülköző.. Meglepetés éri őket, hogy szép ruhácskákat tudnunk neki adni - mondta az osztályvezető.

Már vannak cumik  a kis szilvafa ágain  (Fotó: Keszey Ágnes)

Pénteken cumifát is  avattak a művelődési ház udvarán. A Dániából induló szokás célja, hogy a gyerekek könnyebben elváljanak a cumitól, melyet egy fa ágára kötnek. Már Keszthelyen is bármikor megtehetik ezt a családok. A  Születés hetén és a Szoptatás világnapján pedig külön rendezvényt is szerveznek a cumifánál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!