Keszthely

2015.04.04. 12:35

124 éves hercegkisasszony várja a vendégeket

Keszthely - Helka várja a keszthelyi kikötőben a sétahajózásra indulókat. A Balatoni Hajózási Zrt. hagyományosan húsvét előtt indította el hajóit a balatoni kikötőkből, így szombaton reggeltől ismét a hullámok hátán ringatóznak a hajók.

Keszey Ágnes

Siófokon töltötte a telet a többi hajóval együtt a Helka, hiszen ott van a balatoni hajózási cég központja. Innen indult el pénteken Keszthelyre és egy kis badacsonyi pihenőt is közbeiktatva közel hat óra alatt érkezett a Balaton fővárosába, ahol szombaton reggel már fel is szállhattak rá az idei első utasai.

– A Helka 120 személyes hajó, szinte ugyanolyan, mint a Kelén. Helka 1891-ben épült Újpesten, aztán az 1970-es évek elején kivonták a forgalomból, Balatonfüreden partra került, diszkóhajóként, presszóként üzemelt. A Pogány Madonna című magyar film egyes jeleneteit ezen a hajón forgatták. Társaságunk az 1990-es évek elején vásárolta vissza az önkormányzattól, és felújítása után, 1996-tól ismét várja az utasokat, nosztalgiaflottánk tagjaként. Szombaton délelőtt, az idei szezon első útján közel ötvenen hajóztak a Helkával – mondta el Mártonné Hajduk Villő marketing menedzser.

Az előszezonban naponta három alkalommal fut ki a nosztalgiahajó a keszthelyi kikötőből: sétahajózhatnak az utasok. A szezonban sűrítik a programot. A menetrendszerinti járatok majd június elején indulnak. Húsvétkor kis meglepetésselvárják a gyerekeket. Az egész hajózási szezonban – mely egyébként a hajózási cég 169. idénye - a keszthelyi kikötőből induló napi első sétahajón (mely most, az előszezonban 11.00 órakor indul), a szüleikkel, nagyszüleikkel hajózó, 14 éven aluli gyerekek ingyenesen hajózhatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!