Keszthely

2013.11.23. 15:36

Ötödször rendezték meg a természetgyógyász napot Keszthelyen

Keszthely - Természetgyógyász napot rendeztek szombaton Keszthelyen, a Balaton Színházban, ahol előadások, bemutatók és kiállítók várták a látogatókat.

Szabó Judit

A Balaton Színház öt éve szervezi meg a természetgyógyász napot. Az előadások fő témája idén a daganatos betegségek megelőzése és kezelési lehetősége volt, de az érdeklődők megismerkedhettek a tai chi, a csikung és a jóga egy-egy gyakorlatával, kipróbálhattak kezelési módokat, például a hangmasszázst, a hát- és nyakmasszázst, és az egészség megőrzését és begetségek kezelését szolgáló termékek sokaságából válogathattak.

Mörk László Hévízen dolgozó természetgyógyász a tai chi egyik formagyakorlatának néhány bemelegítő lépését ismertette meg a közönséggel.

- Ha az ember reggel felkel, és a nyújtózkodás közepette megcsinálja ezeket a gyakorlatokat, teljesen kicserélődik, feltöltődik energiával. Ha ráadásul napfelkeltekor, a Nap felé nézve végezzük a gyakorlatokat, egész napra elegendő energiánk lesz, sőt pár centit nőhetünk is, hiszen a porckorongok a nyújtózkodás hatására fel tudják venni a nyirokfolyadék-tartalmat - mondta a természetgyógyász és csontkovács.

Csillag Vilmos sárkányfűárusnál többek között szívmelengető szirupot lehetett kóstolni.

- Magostól préselt piros szőlő, galagonyabogyó, meggyecet, méz és cseresznyepaprika van az italban - tájékoztatott a gyógynövény-kivonatok előállításával foglalkozó szakember. - Az ital lelke a galagonya, amely a szívet tartja karban, a csípős paprika tágítja az érfalakat, a vörös szőlő pedig tele van antioxidánssal. A koktél tehát a szívműködésre is jó és átmelegíti az embert, ezért pontosan illik rá a szép magyar szó: szívmelengető.

A természetgyógyász napról Csillag Vilmos elmondta, sokan érdeklődnek a kiállítók termékei és szolgáltatásai iránt. Ezt tapasztalta Klenovics Mónika jógaoktató is, aki azt tapasztalja: legtöbben valamilyen mozgásszervi fájdalom vagy a stressz miatt járnak jógázni, s növekszik az érdeklődők száma.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!