Kert

2016.05.09. 15:48

Uborka, a megszépítő, fiatalító különc kabakos

A májusi eső állítólag aranyat ér - remélem méltányolja is az uborka, hogy bevárva e hónapot a csepergő esőben ültettem el, s utána azonnal kapott egy alapos égi beöntözést.

Fincza Zsuzsa

Azóta minden nap megtekintem összkomfortos, hálóval előre felszerelt lakosztályát, de egyelőre  még a nyomát sem látni. Lehet, hogy már aggódnom kéne? A szakirodalom 6-8 napra teszi a mini kabakosok csírázási idejét, igaz, hidegben egy kicsit "elfekszik" mag, s a múlt elején ugyebár bőven volt részünk a didergésben. Az is igaz, a tavaly vett magot használtam el, de még bőven a szavatossági időn belül volt, elvégre  az uborkáé 6-8 évig is megőrzi a csírázó képességét.  Persze akár be is áztathattam volna egy kis tejbe, miként töktestvérei magjával tettem, de be volt csávázva, s azt mégsem akartam leáztatni róla. Féltem, akkor meg az lesz a baj... De talán jobb is, ha a takaró alatt várja be, míg odébb áll a Szervác-Pongrác-Bonifác féle fagyosszent társulat.

Amúgy kedvenc saláta és savanyúság alapanyagunk nem  csak melegkedvelő, hanem az egyik legéhenkórászabb és iszákosabb zöldségfélénk is, amiről amúgy nem tehet, hiszen nem örökölt mélyre hatoló karógyökeret, felszínes szívókái nem jutnak túl a talaj felső rétegein, nagy levélfelületén viszont rengeteg  vizet párologtat. Tavaly nem termett egy kilónyi uborkám sem, két hetes távollétem alatt szomjan halt az egész ültetvény. ..

A kezdeti tétovázás után zöldségünk erőteljes növekedésbe kezd és gyorsan feléli a  rendelkezésére álló összes tápanyagot, ezért a bőséges termés érdekében a nyár közepétől az öntözés mellett táplálni is kell.  A fokozott nitrogénigényét könnyen kielégíthetjük, ha a tövét trágyalé-oldattal  öntözzük. Így  elősegítjük, hogy gyorsabban kifejlődjenek az oldalhajtásai, amelyeken majd a nővirágok nyílnak.  Ha uborkánk levele sötétzöld-kékes színű, nyugodtak lehetünk, mert még elég tápanyaghoz jut, az erezet melletti fakulás viszont a nitrogénhiányt jelzi.  A jól tartott növény nem csak több termést hoz, hanem egészségesebb is lesz és jobban ellenáll a betegségeknek. Viszont túltrágyázni sem szabad, mert akkor meg felnyurgul, a szövetállománya lazul, "elrúgja" a virágot és a termést, ráadásul fogékony lesz mindenféle gombás kórságra.

Kabakosunk abban is különc, hogy külön neveli a porzós és a termő virágokat. A fő száron csokrokban nyíló, bandázó kedvű fiúvirágok előresietnek, mindig korábban megjelennek, de ne pánikoljunk, hogy  uborkánk csak "bakot virágzik", mert hamarosan kibújnak majd az oldalhajtásokon piperézkedő nőcivirágok is. Ha elkezdjük a szüretet, végezzük folyamatosan, mert minél  gyakrabban leszedjük a termést, annál több virág képződik.

Azt mondják, az uborka tápértéke kevés, a 95-96 százaléka pedig víz, de ez nem baj, mert legalább nem hizlal, viszont jól hidratálja a szervezetet. A maradék  4 százalék dugig van vitaminokkal,  a "húsa" A- és B-, a héja pedig C-vitaminban gazdag. Bővelkedik ásványi anyagokban, többek között foszforban, vasban, kalciumban, nátriumban, káliumban. Ha kicentrifugázzuk a levét, vitaminban és ásványi anyagban dúskáló immunerősítő és fiatalító itókát kapunk, amit használhatunk akár külsőleg is - gyulladáscsökkentő hatásának köszönhetően enyhülést ad a napégette bőrnek, borogatásként pedig enyhíti a szem duzzanatát. A klasszikus arcpakolás is uborkából készül, lereszelve natúr kell az arcra kenni - hidratálja, frissíti és feszesíti a bőrt - esetleg  egy kis tejszínnel gazdagíthatjuk.  Kálium-, magnézium - és szilícium tartalma fiatalítja a bőrt - belsőleg és külsőleg használva egyaránt.

Címkék#uborka

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!