Kerkateskánd

2016.01.07. 20:20

Több útszakaszt felújítottak Kerkateskándon

Kerkateskánd – A téli időszakot megelőzően több helyen is útfelújítási munkákat végeztek a településen.

Korosa Titanilla

– A tavalyelőtti árvíz során a faluban több önkormányzati útszakasz is megrongálódott a Rákóczi, Béke, Kossuth utcákon – mondta Zsálek Ferenc polgármester. – Ezeken a részeken a vis maior helyreállítások keretében ároktisztítást, illetve út- és útpadka javítást végeztünk. A munkálatok érintették a hegyet is, ahol zártkertek találhatók, ám itt az a probléma, hogy a számmal nem jelzett szakaszokra a támogatás már nem vonatkozik, de a lehetőségek szerint próbáljuk megoldani ezeken a részeken is helyreállításokat. Több helyen kavicsos, zúzottkő burkolatú utakat is javítottunk. A külterületen is elhordta az utat a víz, itt is szükség volt árkolásra és a kőburkolat pótlására. Összesen 6 millió forint támogatást kaptunk, de a teljes költség elérte a 8 millió forintot.

Mint azt Zsálek Ferenc elmondta, azoknál a zártkerteknél ahol számmal nem jelölik az utakat nem tudnak támogatást szerezni a helyreállítására, viszont bevezették a faluban a kommunális adót azzal a céllal, hogy az abból befolyó pénzt útfelújításokra használják fel. Ebből egyelőre nem folyt be a várt összeg, így kevesebbet tudnak majd az utakra fordítani.

A jövőbeni tervek közt szerepel a temetők fejlesztése, valamint a harangláb és buszmegálló felújítása is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!