Indulatok

2019.06.12. 07:00

Ütötte és rúgta a párját a feldühödött várvölgyi nő

Nem tudott uralkodni indulatain és a barátjára támadt, de még az autóját is megrongálta a fiatal nő, aki ellen nemrég emeltek vádat.

Arany Gábor

A megyei főügyészség által kiadott tájékoztató szerint a 25 éves várvölgyi nő tavaly november 7-én éjfél körül barátja autójában ült az egerszegi Kertvárosban. A beszélgetésük féltékenység miatt heves vitába, veszekedésbe csapott át, és amikor a férfi ki akarta rakni az autójából a nőt, ő hangosan kiabálva igyekezett megütni párját, aztán az üléseket rugdosta, a kormányt rángatta. Ezután mindketten kiszálltak, a nő azonban indulatait nem fékezve továbbra is kiabált, ütötte a férfit.

A férfi próbálta lefogni, aztán ellökni magától, de közben mindkét karját többször megharapta a nő, aki ezután visszaült a gépkocsiba. A nő újra rángatta a kormányt, letörte az irányjelzőt és az ablaktörlő kapcsolóját.

A férfi kirántotta párját az autóból, lekevert neki egy pofont, majd beült az autóba és magára zárta az ajtót. A kívül rekedt nő az autót támadta: ütötte a szélvédőket, majd rövid időre távozott és sodrófával tért vissza, azzal esett neki a gépkocsinak.

Behorpasztotta a motorháztetőt, kitörte az első és hátsó lámpák buráját, valamint az első szélvédőt, mindkét A-oszlopot és a bal első ajtót megrongálta, a rádió antennáját és a hátsó ablaktörlő lapátját letörte.

A támadással a nő közel 380 ezer forint kárt okozott a járműben, a férfi pedig könnyű sérüléseket szenvedett.

A megyei főügyészség szóvivője, dr. Pirger Csaba arról adott tájékoztatást, hogy a nő kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen. Az egerszegi járási ügyészség garázdaság, rongálás, valamint testi sértés vétsége miatt emelt vádat a fiatal nő ellen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában