feljelentést kezdeményeztek

2019.10.19. 11:30

Spangliért vehettek szavazatot Szentpéterúron

Feljelentést kezdeményez a Zala Megyei Területi Választási Bizottság (ZMTVB), mert tanúvallomások szerint Szentpéterúron „füves cigarettát” kínáltak, illetve adhattak szavazatokért cserébe múlt vasárnap – írja az MTI.

MTI

A Zala Megyei Önkormányzat honlapjára feltöltött határozatok között szerepel, hogy többen azért nyújtottak be fellebbezést a polgármester-választás eredményét megállapító határozat ellen, mert valaki „füves cigaretta ígéretével kísért olyan fiatalokat a szavazóhelyiséghez, akik talán el sem mentek volna szavazni”. Az egyik vallomás aláírója szerint ő azért kapott kábítószer hatású anyagot, hogy az egyik polgármesterjelöltre szavazzon.

A tanúvallomásokból a területi választási bizottság azt állapította meg, hogy felmerült a választói akarat befolyásolására irányuló kísérlet, de érdemben nem foglalkozott az üggyel, mert a beadványban nem jelölték meg a vélt törvénysértést.

A ZMTVB ugyanakkor a fellebbezésekben, illetve a tanúvallomásokban szereplő, büntetőjogi felelősséget felvető állítások miatt az iratanyagot átadta a megyei rendőr-főkapitányságnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában