Hottó

2016.05.06. 13:15

Az önkormányzat önerőből újította fel a Hottót Zalaszentmihályfával összekötő utat

Hottó - Pénteken délelőtt adták át rendeltetésének a Hottót Zalaszentmihályfával összekötő utat, amelyet önerőből újított fel az önkormányzat.

Arany Horváth Zsuzsa

 

A képen Kostyál Attila, a kivitelező cég képviselője, Vigh László országgyűlési képviselő, Vincze Ferenc Hottó, Kaczor Tamás Babosdöbréte és Ujj Tibor Böde polgármestere. Mögöttük az út

Vincze Ferenc, a 323 fős település polgármester az átadási ceremónián elmondta, a testületi döntés értelmében az évi 30 millió forintból gazdálkodó hottói önkormányzat gyűjtötte össze a 760 méternyi útra a 12,7 millió forintot, a kivitelező pedig rekord gyorsasággal végezte el a munkát. Az útavatáson részt vevő Vigh László országgyűlési képviselő azt mondta, azok a települések, amelyek hitel és adósság nélkül gazdálkodnak (ilyen Hottó is), takarékos, megfontolt döntéseik jutalmául a közeljövőben kiegészítő állami támogatásra számíthatnak. Az ünnepi alkalmat a kivitelező mellett megtisztelték jelenlétükkel a környező falvak polgármesterei is.

Címkék#hottó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!