Horoszkópok

2016.10.14. 05:31

Napi horoszkóp - A Kos megállíthatatlanul menetel majd a céljai felé!

Nézze meg mit ígérnek önnek a csillagok!

Heffler Péter

Kos (március 21.–április 20.) – Ma igazán csúcsformában lesz és senki sem veheti el öntől azt a fajta erőt, ami hajtani fogja egész álló nap. Egész egyszerűen megállíthatatlanul menetel majd a céljai felé!

Bika (április 21.–május 20.) – Bár általában racionálisan gondolkodik, de most valamiért nem találja a megoldást valamire. Sokkal nehezebben fog megoldódni egy ügy, ami ráadásul könnyűnek is tűnik.

Ikrek (május 21.–június 21.) – Sosem az számít, hogyan ért el valamit, hanem az eredmény. Lebegjen ez ma is a lelki szemei előtt, amikor egy nagyobb lélegzetvételű feladathoz hozzálát.

Rák (június 22.–július 22.) – Olyan hír birtokába jut, aminek tudatában már nyugodtabban dönthet majd a továbbiakat illetően. Most már egy szemernyi kétség sem lesz önben. Csak határozottan továbbra is!

Oroszlán (július 23.– augusztus 23.) – Úgy érzi, hogy most mindenki magára hagyta, pedig valójában ön volt az, aki inkább kicsit egyedül dolgozna. Nincs ezzel semmi baj, csak akkor ne fusson most egyből segítségért!

Szűz (augusztus 24.– szeptember 23.) – Élvezze, ha végre egy kis pihenőhöz jutott, mert ki tudja, hogy mikor lesz ismét szükség önre. Talán tarthatna egy hosszú hétvégét is, ha a mai napot teljes egészében kiveszi.

Mérleg (szeptember 24.–október 23.) – Talán itt az ideje, hogy valamivel lazábban kezelje az ügyeit, mert rendkívül merev és görcsös volt az utóbbi időben. Egy kisebb szünet is ráférne végre önre. Lazítson!

Skorpió (október 24.–november 22.) – Olyan eltérő gondolkodású, vérmérsékletű emberekkel találkozik ma, akikkel nagyon nehezen fog kijönni. Más hévvel dolgoznak, meg kell próbálnia alkalmazkodni!

Nyilas (november 23.–december 21.) – Olyasvalakiben csalódhat, akiben joggal bízott, méghozzá nem is akármennyire. Ez a tapasztalat átértékel önben pár dolgot. Lehet, hogy a jövőben bizalmatlanabb lesz.

Bak (december 22.– január 20.) – Egy olyan, régen eltemetett érzés bukkan ma felszínre, amiről azt hitte, hogy már sikeresen lezárta. Ma azonban bebizonyosodhat, hogy még közel sem számolt le vele végleg.

Vízöntő (január 21.– február 20.) – Kényes családi ügy kerül ismét terítékre, ami mindenkinek kellemetlen, de mégis beszélni kell róla. Ön lesz az, aki majd irányítja a dolgokat, így hamar lezárhatják a kérdést!

Halak (február 21.– március 20.) – A mai nap legfontosabb része egy beszélgetés lesz az egyik barátjával, amikor is arra kell ügyelnie, hogy semmi esetre se mondjon olyasmit, amit később megbánhat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!