Hírek

2017.04.14. 07:39

Plébánia épül Zalakaroson

Zalakaros – Közösségi házként is funkcionáló plébániaépület épül a fürdővárosban, a fejlesztés a tervek szerint már az idén megvalósul.

Horváth-Balogh Attila

Dr. Háda László plébános úgy véli: az épület Zalakaros lakossága és a környező települések lelkipásztori ellátása mellett szolgálni fogja a fürdővárosba látogatók lelki igényeit is.

– Az ország egyedüli, Isteni Irgalmasság titulusú plébániája a zalakarosi – bocsátotta előre a plébános, aki 2010 óta szolgál itt. – II. János Pál pápa és XXIII. János pápa szentté avatásával egy időben, 2014-ben alapította a plébániát Balás Béla, a Kaposvári Egyházmegye püspöke. Jelenleg még nincs ennek a plébániának önálló plébániaépülete, most az egyházi tulajdonú, volt iskolaépületben „lakunk", ami már öreg és ennek megfelelően elég rossz állapotú. Szeretnénk, ha ennek a fiatal plébániának lenne egy olyan épülete, amely alkalmas rá, hogy biztosítsa a környékbeli hívek lelkipásztori ellátását, a plébánosnak pedig a munkájához méltó körülményeket nyújtson. Hiszen Zalaszentjakab, Galambok, Garabonc, Zalamerenye, Zalakomár és Balatonmagyaród lelkipásztori munkájának ellátása is a mi feladatunk. Dr. Háda László hozzátette: az új plébánia az Isteni Irgalmasság Templom mögötti területen épül meg, közel a buszállomáshoz és a polgármesteri hivatalhoz, így mindenki számára könnyen elérhető lesz. Fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a  plébánia épülete egyben közösségi célokat is szolgál majd: földszintjén ilyen termek is helyet kapnak, így közösségi terem, plébániairoda, irattár, garázs, gépház és szociális helyiségek, a tetőtérben pedig a plébános pihenőhelye, továbbá két vendégszoba, konyha lesznek kialakítva. Az energetikai szempontból is modern, ezért a későbbiekben gazdaságosan fenntartható beruházás a Kaposvári Egyházmegyén keresztül érkező állami támogatásból, önkormányzati hozzájárulásból és a hívek adományaiból valósul meg.

Mint azt Novák Ferenc, a fürdőváros polgármestere érdeklődésünkre felidézte: amikor anno a templom építésének igénye felmerült, az akkori önkormányzat telket biztosított a célra, továbbá magát a kivitelezést is támogatta anyagiakkal is, mert rendkívül fontosnak tartotta a hitélet és a közösség erősítését. És szinte azóta szerepelt a tervek között egy új, a modern templomhoz illő paplak megépítése is, amit most dr. Háda László plébános kérésére ugyancsak támogatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!