Hírek

2017.05.19. 10:10

Épül a tesztpálya - Zalaegerszeg nagy jövő előtt áll – mondta Orbán Viktor az alapkőletételen

Az alapkőletétel ceremóniájával pénteken hivatalosan is elkezdődött a 40 milliárd forintból megvalósuló járműipari tesztpálya kivitelezése a megyeszékhelyen.

Horváth A. Attila

Az európai szinten is egyedülálló létesítmény – amely a hagyományos mellett az önvezető járművek tesztelésére és fejlesztésére is alkalmas lesz – alapkövét pontosan egy évvel a bejelentés után, Orbán Viktor miniszterelnök részvételével helyezték el az északi városrészben, a Tudományos és Technológiai Park területén pénteken délelőtt.

Orbán Viktor miniszterelnök, Vigh László országgyűlési képviselő (balról) és Balaicz Zoltán polgármester az alapkőletételen. Az automatikát elindító gomb megnyomása előtt az alapkőben elhelyezett időkapszulát is feltöltötték a résztvevők
Fotó: Pezzetta Umberto

Balaicz Zoltán polgármester az ünnepségen elmondta: különösen nagy öröm, hogy az eseményre a jubileumi esztendőben kerülhet sor, amikor Zalaegerszeg első, 1247-es írásos említésének 770. évfordulójára emlékezünk.

– Köszönöm miniszterelnök úr és a kormány támogatását, hogy Zalaegerszegen valósulhat meg ez a 40 milliárdos járműipari beruházás. Köszönöm a sok segítséget Vigh László országgyűlési képviselőnknek, miniszteri biztosnak és Palkovics László államtitkár úrnak, kormánybiztosnak. Továbbá köszönöm a támogatást mindazoknak, akik azon dolgoztak, hogy ma itt lehessünk az ünnepségen: Varga Mihály miniszter úrnak, Lepsényi István államtitkár úrnak, Pálinkás József elnök úrnak, Héjj Dávidnak, Rigó Csabának, Pál Attilának, Sifter Rózsának, Háry Andrásnak, és azon közéleti szereplőknek, cégvezetőknek, akik támogattak bennünket – hangsúlyozta Balaicz Zoltán.

Balaicz Zoltán polgármester

– 2015-től, a Modern Városok Program szerződésének aláírásától következetesen dolgozunk a helyi gazdaság fejlesztésén, melyhez hathatós állami támogatást kaptunk évről évre – ismertette a polgármester. Hozzátette: a 250 hektáros tesztpálya körül további szabad iparterületek állnak rendelkezésre az érdeklődő vállalatok számára.

Balaicz Zoltán arról is szólt, hogy még az idén elkezdődik közel 170 milliárd forintos beruházással az R76-os kétszer kétsávos gyorsforgalmi út építése Zalaegerszeg és az M7-es autópálya között, a sármelléki nemzetközi repülőtér érintésével, bekapcsolva a zalai megyeszékhelyet az országos és az európai közlekedési vérkeringésbe.

 

 

Vigh László országgyűlési képviselő, a tesztpálya miniszteri biztosa köszöntőjében felidézte: éppen egy esztendeje történt, hogy Orbán Viktor felhívta őt telefonon, és a miniszterelnök jelezte, jó lenne, ha Zalaegerszegen épülhetne fel az önvezető autók tesztelésére alkalmas pálya.

– Ma azért vagyunk itt, mert szeretnénk elindítani a világon egyedülálló járműipari tesztpálya felépítését – mondta Vigh László, aki beszédében a város múltjához köthető nagy személyiségekről is megemlékezett.

Vigh László parlamenti képviselő

Úgy fogalmazott: Európa és Magyarország „járműipari Szilícium-völgyét” alakíthatják ki Zalaegerszegen, és elmondható lesz, hogy „megérkezett hozzánk a negyedik ipari forradalom”.

– Azt ígérem, hogy a bizalmat megháláljuk, és mindent megteszünk azért, hogy időben elkészüljön a beruházás – hangsúlyozta a képviselő.

Orbán Viktor kormányfő beszédében úgy fogalmazott: nagy napjait éli most a magyar ipar. A kormányzati forrásból megvalósuló zalaegerszegi tesztpálya a bizonyíték arra, hogy „nem mankóval közlekedünk”, vannak saját erőforrásaink, és saját erőből is képesek vagyunk európai és világszintű teljesítményekre. A beruházás azt üzeni, hogy Zalaegerszeg nagy jövő előtt áll. Olyan távlatokat nyit meg, amelyeket pontosan még fel sem tudunk mérni.

Orbán Viktor miniszterelnök

– Egy ilyen tesztpálya nemcsak önmagában jelent értéket, hanem a jövő számára is szélesre tárja az ajtót. Valóban az ipari forradalmat engedjük be Zalaegerszegre és térségébe – utalt Vigh László szavaira a kormányfő. Orbán Viktor kifejtette: Zalaegerszeg felkerül a járműipari kutatás és fejlesztés világtérképére. Járműipari vállalatoknak, szakembereknek, kutatóműhelyeknek és beszállító vállalkozásoknak egyszerre jelent nagy lehetőséget a beruházás.

– Meggyőződésem, hogy ez olyan beruházás lesz, amely a helyes irányt jelöli ki a magyar járműipar számára – mondta. Magyarország járműipari szerepvállalásával kapcsolatban hangsúlyozta: azt szeretnénk, ha a nagy gyártók az autóikat legalább részben itt terveznék, fejlesztenék, és ha lehet, teljes egészében itt tesztelnék. Ahhoz persze még sokat kell dolgozni, hogy a lehetőségből kihozzuk a legjobbat, jegyezte meg. A kormányfő jelezte: meg kell építeni az M7-es autópályát a zalaegerszegi tesztpályával összekötő gyorsforgalmi utat. – Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy az új ipari forradalom lehetőségeit teljesen kihasználjuk, a kockázatait pedig csökkentsük – tette hozzá.

Az ünnepélyes alapkőletételen politikai vezetők, közéleti személyiségek és cégek képviselői is jelen voltak
Fotó: Pezzetta Umberto

A miniszterelnök végül megköszönte az előkészítésben végzett munkát. Mint mondta, „ezt a beruházást a zalai fiúk hozták össze, elsősorban Vigh László képviselő úr, Balaicz Zoltán polgármester úr és Palkovics László államtitkár úr”.

Az ünnepélyes alapkőletétel során az időkapszulában a tesztpálya megvalósításáról szóló kormányhatározat másolatát helyezte el Orbán Viktor miniszterelnök. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szimbolikusan pénzt, Lepsényi István államtitkár a beruházás szerződésének másolatát, Palkovics László államtitkár jelképes slusszkulcsot, Vigh László képviselő a tesztpálya térképét, Balaicz Zoltán polgármester pedig a város 1247-es oklevelének jubileumi díszkiadását helyezte el a kapszulában. Az ünnepségen rövidfilmen ismerhette meg a közönség a beruházás és a kapcsolódó nagy fejlesztések, így az R76-os „okosút” építésének részleteit.

A tesztpályával összefüggő nagyberuházásról, a Hévíz-Balaton Airportot is érintő R76-os gyorsforgalmi útról váltott szót a rendezvényen Papp Gábor hévízi polgármester és Kázmér Judit, a PLT ügyvezető igazgatója

MUNKA, INNOVÁCIÓ ÉS TELJESÍTMÉNY

A járműipar jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az első negyedévben Európa 5 leggyorsabban növekvő gazdasága közé kerüljön Magyarországé. Szeretnénk, ha az év végére az első három között lennénk – mondta el a rendezvényen Orbán Viktor. A kormányfő arról is szólt, hogy a gazdasági versenyen túl jövőképek versenye is zajlik Európában. – A mi jövőképünk a hagyományos európai élet, amely munkára, innovációra és teljesítményre kívánja építeni az európai jövőt – hangsúlyozta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!