Hírek

2015.08.11. 09:15

Zalában tárgyalják a "fekete ruhás" ápolónő, Sándor Mária ügyét

Zalaegerszeg - Mint Sándor Mária, a "fekete ruhás" mozgalmat elindító budapesti ápolónő közösségi profiljából is kiderül, Zalába delegálták az ellene indított etikai eljárás lefolytatását.

Magyar Hajnalka

Érdeklődésünkre Tóthné Födő Gyöngyi, az Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Zala Megyei Területi Szervezetének elnöke a hírt megerősítette. Mint elmondta, folyamatban lévő ügyről nem adhat tájékoztatást.

A feladatot etikai bizottságuk a szakmai kamarákról szóló 2006. évi. XCVII. törvény és a közigazgatósági hatósági eljárás 2004. évi CXL törvény (Ket) szerint végzi el,  figyelembe véve az Etikai Kódex irányelveit. Arra a kérdésre, hogy miért éppen Zalába került az ügy, azt felelte, tudomása szerint a Pest Megyei Területi Szervezet Etikai Bizottsága elnök hiányában nem tud eljárni az ügyben, így az Országos Etikai Bizottság elnöke végzésében a  Zala Megyei Szervezetet jelölte ki. Hozzátette, az etikai bizottság megyénkben mindeddig lelkiismeretesen végezte a rá bízott ügyeket, így lesz ez most is. Az eljárási rendnek megfelelően megkezdték a munkát, de hogy meddig tart,  előre nem tudta megmondani. Zalaegerszegen, a meghallgatást követően elsőfokú határozat születik az eljárásban.

Mint ismeretes, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke, dr. Balogh Zoltán (nem azonos az EMMI miniszterével) etikai eljárást kezdeményezett a májusi dolgozói tüntetések kapcsán országos ismertségre szert tevő ápolónő ellen, avval a váddal, hogy a médiában tett nyilatkozataival többszörösen megsértette az egészségügyi dolgozókra vonatkozó etikai szabályokat.  Az eljárás megindításának hírére több szakmai szövetség, szakszervezet vállalt szolidaritást Sándor Máriával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!