Hírek

2016.09.21. 11:38

Zalában 240 darab eszközt tesztelt a katasztrófavédelem

Nagykanizsa – Hangos, mintegy fél perces morgatással bőgött fel tegnap délelőtt a Dózsa utca végén lévő sziréna. Az ellenőrzést a katasztrófavédelem szakemberei tartották, szeptemberben ugyanis a megyében található összes eszközt átvizsgálják, s kipróbálják.

Pásztor András

Zalaegerszeg és Keszthely környékén már a hónap elején megejtették a szirénák szokásos, éves ellenőrzését, míg a kanizsai járásba telepített eszközöket a napokban teszteli a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

– A megye különböző településein pontosan 207 darab motoros sziréna, valamint 33 darab elektronikus riasztó és tájékoztató berendezés található, melyek együttesen a zalai lakosság mintegy 60 százalékának riasztását teszik lehetővé – mondta Prepok Attila, a kanizsai kirendeltség polgári védelmi felügyelője, aki tegnap maga is részt vett az ellenőrzésen.

– A szirénák ellenőrzése elsősorban azért fontos, mert ezen berendezésekkel tudjuk felhívni a lakosság figyelmét az esetleges veszély- vagy katasztrófahelyzetekre. Sajnos, az eszközök nagy részét még az 1970-es években telepítették, sőt van köztük olyan is, amit pár évvel a második világháborút követően állítottak „hadrenbe”, ezért meghibásodásuk is előfordulhat.Mint azt megtudtuk: a berendezések élemedett kora ellenére, évente csak néhány szirénát kell javítani , jellemzően biztosítékhiba, elektronikus probléma vagy a mozgó alkatrész „fáradása” miatt.

Védelmi szirénát ellenőriznek Kanizsán. Tarabó Tibor, az E.ON munkatársa (balról), Faragó Géza, a Nagykanizsai Katasztrófavédelmi Kirendeltség munkatársa és Metál Csaba, a megyei igazgatóság informatikusa tölti ki az adatlapot
Fotó: Szakony Attila

– A kisebb javításokat az E.ON szakemberei az éves ellenőrzés alkalmával elvégzik, azonban ha komolyabb probléma merül fel, akkor a területileg illetékes önkormányzatra hárul a feladat – jegyezte meg Metál Csaba, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság informatikai osztályának munkatársa.Mint azt tapasztaltuk: a lakosság nagy része nem feltétlenül van tisztában van azzal, mit is kell tenni, ha megszólalnak a szirénák.

Volt olyan, aki egyből az óvóhelyre ment volna, ám mint kiderült: ezek többségét már évekkel ezelőtt felszámolták. A szakemberek inkább azt javasolják, szirénázás esetén a helyi rádiót, televíziót figyelje a lakosság, a konkrét tájékoztatást – mi történt, mit kell tenni – ugyanis ott kapják meg az emberek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!