Hírek

2016.12.14. 22:10

Védőnői díj a gyermekáldásért

Budapest - Az Alapítvány a jövő nemzedékéért idén először hagyományteremtő szándékkal átadta a Védőnői díj a gyermekáldásért elnevezésű elismerést.

Zalai Hírlap

Az alapítvány olyan védőnőket díjaz, akik sokat tettek a gyermekáldás elősegítéséért és az újszülöttek egészségéért. Az első díjazottak egyike Takácsné Nagy Ágnes zalalövői védőnő volt.

Takácsné Nagy Ágnes önkéntes munkaként részt vett az idén kísérleti jelleggel, pályázati pénzből finanszírozott méhnyakrákszűrésben is. Mint ismeretes, a betegségek korai felismerését akadályozzák az indokolatlan félelmek és a XXI. században e vonatkozásban még mindig jelentős prüdéria.

Közös célért dolgoznak. Elöl jobbra a zalalövői Takácsné Nagy Ágnes, mellette balról a szombathelyi Déri Viktória, hátul pedig a Kaliforniában élő prof. dr Ősapay György és dr. Ősapay Klára
Fotó: Déri Norbert

A védőnőhöz, aki a mindennapi munkája során jó kapcsolatot épít ki az édesanyákkal és a jövendő édesanyákkal, akik iskolás korukban akár még ismeretterjesztő előadásait is hallgatták, szívesebben fordulnak a nők. Takácsné Nagy Ágnes úgynevezett vegyes körzetben dolgozik, azaz ellátási körébe általános iskola is tartozik, ahol szexuális felvilágosítást, egészségnevelést, életvezetési és mentálhigiénés ismereteket is közvetít.

Amint a díjátadón elhangzott, a világon egyedülálló, nemrég hungarikummá vált, nemzetközileg is elismert magyar védőnői hálózat sokat tesz a születendő és a megszületett gyermekekért, a családokért. A prof. dr. Ősapay György, az MTA doktora és felesége, dr. Ősapay Klára kandidátus nevével fémjelzett Alapítvány a jövő nemzedékéért azzal a céllal jött létre, hogy felhívja a figyelmet a hazánkban tapasztalható csökkenő gyermekvállalási kedvre, s a védőnők és más szakemberek bevonásával megoldást találjon a problémára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!