Hírek

2017.06.26. 18:00

Útlezárások lesznek városszerte - Érkezik a Tour de Hongrie mezőnye

ZALAEGERSZEG - A legnagyobb magyar kerékpárverseny, a Tour de Hongrie első szakasza szerdán, a rangos viadal több mint kilenc évtizedes történetében először - a zalai megyeszékhelyen ér célba. Aznap komoly forgalomkorlátozásra, útlezárásokra kell számítani a városban.

Zalai Hírlap

Több helyen a parkolás is tilos lesz. A verseny szervezői azt kérik, hogy a Rákóczi úton a Kazinczy tér és az Arany János utca közötti szakaszon hagyják szabadon a parkolóhelyeket kedd estétől szerda estig, aki mégis otthagyná járművét, az a versenynapon nem tud majd hozzáférni. Ugyancsak kedd estétől szerda estig nem lehet majd parkolni az Iskola közben, a Tompa és az Eötvös utcában, illetve az Ady utca Iskola köz és Kazinczy tér közötti szakaszán. Kedd estétől szerda estig szintén tilos lesz a parkolás a Berzsenyi utca Kossuth utca és Kosztolányi utca közötti szakaszán.

A Tour de Hongrie mezőnye szerdán 15 órakor indul Keszthelyről, és a Balatoni úton érkezik Zalaegerszegre. A városban a Batthyány Lajos - Budai-Nagy Antal - Jákum Ferenc utcán keresztül haladnak majd a kerékpárosok, aztán a belső, tehermentesítő úton keresztül a Hock János - Ola utca - Rákóczi Ferenc út vonalán kerekezik a mezőny a Kazinczy térre. A befutó vége a szervezők számításai szerint körülbelül 18.00 és 18.30 között várható.

 

Ahhoz, hogy a nem mindennapi viadal igazán sikeres és népszerű legyen a zalai megyeszékhelyen is, illetve az első szakasz befutója méltó legyen a rangos viadal egészéhez, kérik a városlakók, különösen a verseny zalaegerszegi útvonala mentén, környékén élők türelmét és megértését, hiszen a verseny idejére változik a megyeszékhely közlekedési rendje is.

A viadal, illetve a lezárás a következő utcákat érinti: Hock János utca, Ola utca, Rákóczi utca, Kazinczy tér, Batthyány utca, Budai Nagy Antal utca, Jákum Ferenc utca, Munkácsy Mihály utca, Sütő utca, Várkör utca, Kölcsey Ferenc utca, Piac tér, Szeglet utca, Könyök utca, Kert utca, Vágóhíd utca, Nefelejcs utca, Szilágyi Erzsébet utca, Kertész utca, Kabók Lajos utca, Falumúzeum utca, Béke utca, Perlaki utca, Malom utca, Muskátli utca, Mura utca, Rózsa utca.

Fontos információ, hogy a Rákóczi úton és a Kossuth utcában már szerdán reggel 8.30-kor megkezdődik az építkezés. A Széchenyi tér ettől az időponttól teljesen le lesz zárva, ahogy a Kossuth utca Széchenyi tértől Kisfaludy utcáig tartó szakasza is. S ekkortól a Kovács Károly térnél is korlátozzák majd a személyautók forgalmát.

A Kazinczy tér templom felőli oldalának két sávjában 8.30-tól épül a célkapu és ebben a két sávban építik ki a kordont is az Arany János utcáig. A Kazinczy tér Arany Bárány Hotel felőli oldalán ezzel párhuzamosan csak a buszok közlekedhetnek - rendőri segítséggel, s a Kazinczy téren a templom utáni megállóban nem állnak meg. Ezen az útszakaszon 8.30 és 17.30 között közlekednek ilyen módon a buszok. A 17.30 és 19.00 közötti időszakban, a mezőny beérkezésének idején, legalább 40 percig pedig az utasok teljes útzárra kell, hogy készüljenek. Ez idő alatt célszerű az autókat is otthon hagyni...

A bontást úgy kezdik meg, hogy a Kazinczy téren 20 órától a teljes forgalmi rend visszaálljon. A Széchenyi tér viszont egészen 22 óráig le lesz zárva.

A versenyen, amely holnap rajtol Szombathelyről, a legjobb magyar kerekesek több mint 30 ország profi sportolóival mérik össze tudásukat. Az eseményre várják a szurkolókat, akiket a szervezők arra figyelmeztetnek: a versenyzők 50-70 km/órás sebességgel is haladhatnak, így mindenki vigyázzon a sportolók és a saját testi épségére. A vasárnapi budapesti befutóig 751 kilométer vár a mezőnyre, a 20 csapat mintegy 120 versenyzője 5 földrészről, több mint 30 országból érkezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!