Hírek

2017.08.26. 16:58

Új utakon Becsvölgye

Becsvölgyén a göcseji szegek központjában szombaton falunap keretében avatták fel a község felújított útjait, valamint a vadonatúj műfüves pályát.

Arany Horváth Zsuzsa

Először az Új utcába gyűltek össze a község lakói és a környékbeliek, hogy meghallgassák Bicsák Richárd polgármester beszámolóját az utak felújításának folyamatáról.

A település első embere elmondta, a Fő út, az Új utca és a Rózsa utca több  mint egy évtizede volt  rossz állapotban, de csak 2016 októberében nyertek a Belügyminisztérium önkormányzati feladatellátáshoz hirdetett pályázatán. A beruházás összköltsége 17, 5 millió forint volt, amelyhez 2,6 millió önerővel járult hozzá az önkormányzat.

Bicsák Richárd és Vigh László az útavatáson-Fotó: Pezzetta Umberto

Ebből újult meg három belterületi útszakasz, júliusban, nagyon rövid idő alatt került kétrétegű aszfalt az úttestre. Idén is sikeresen pályázott a becsvölgyei testület útfelújításra, így a kislengyeli településrészen lévő Kisfaludi, Malom és Petőfi utcát fogják felújítani. Bicsák Richárd mellett Vigh László országgyűlési képviselő is szólt az egybegyűltekhez, kiemelve a becsvölgyei testület tettrekészségét, falugyarapítási elképzeléseit. A folyamatos útfelújításhoz támogatását ígérte.

Hordógurítás után-Fotó: Pezzetta Umberto

Ezután a Faluház mellett létrejött műfüves pályát avatta fel Bicsák Richárd, Vigh László és Józsi György, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Zala Megyei igazgatója.

A polgármester beszédében vázolta a pálya létrejöttének történetét. A község az MLSZ pályaépítési programjához pályázott, ennek jóvoltából 26 millió  forintos sportberuházás valósulhatott meg az önkormányzat 7,8 milliós önrészével. A pálya megépüléséhez illetve az önrész előteremtéséhez Tóth Balázs alpolgármester rendkívül nemes gesztussal járult hozzá: lemondott helyhatósági funkciójához tartozó tiszteletdíjáról, méghozzá a négyéves önkormányzati ciklus teljes időtartamára.

A műfüves pálya avatási ceremóniája-Fotó: Pezzetta Umberto

Józsi György arról tájékoztatott, hogy a pályaépítési program keretében Zala megyében a becsvölgyei a harmincadik műfüves pálya. A program folytatódik, ősszel Zalaegerszeg és Lenti kap műfüves pályát. Az MLSZ  ezen kívül 1,5 milliárdot szánt a sportlétesítmények, öltözők felújítására, mondta a zalai igazgató.

Az avatón Vigh László kiemelte a sport, azon belül is a gyermekek rendszeres mozgásának fontosságát, s a pályát néhány perces focizással adta át rendeltetésének.

A műfüves pálya avatási ceremóniája-Fotó: Pezzetta Umberto

A faluházban tartott találkozón  először vetítették le azt a négy perces kisfilmet, amely az ötvenes évekbeli régészeti feltárások során előkerült, mintegy 5800 éves, úgynevezett becsvölgyei női idol leletről készült (24 centis szobortöredék) , amelynek eredetije a zalaegerszegi Göcseji Múzeumban,  másolata a faluban  található. A régészeti kincs a község idegenforgalmi terveiben játszhat fontos szerepet a jövőben.

A polgármester  a közösség előtt elmondta, még ebben az évben megújulhat a nyolcvanas  években épült, Kustánszeggel együtt 1300 lakost ellátó orvosi rendelő is, erre 17 millió forintot nyert a  település.

A becsvölgyeiek délután utcabajnokságot tartottak, a kulturális programban tánc és zene, majd bál szerepelt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!