Hírek

2013.07.19. 13:44

Több száz milliós új fejlesztésekről döntött Zalaegerszeg közgyűlése

Zalaegerszeg - A közgyűlés csütörtöki rendkívüli ülésének döntéseit ismertette pénteki sajtótájékoztatóján Gyutai Csaba polgármester.

Horváth A. Attila

A zárt ülés témáiról elmondta: a  Zala-Depo Kft. fejlesztésével kapcsolatban titoktartási nyilatkozatot írtak alá a képviselők, a lényeg azonban az, hogy a cég megvizsgálhatja egy konkurens vállalat megvásárlásának lehetőségét. Szintén zárt ülésen döntöttek a Deák tér 3-6. szám alatti tömb rekonstrukciójának anyagi fedezetéről. E területet már a piactér átépítésekor szerette volna hasznosítani az önkormányzat, de korábban nem talált finanszírozót a Városfejlesztő Zrt. Most egy olyan konstrukciót hagytak jóvá, amelyben az MFB leányvállalatai mellett a ZÁÉV Zrt., valamint a város is szerepet vállal, utóbbi egyebek közt kezesként. Emellett állami támogatást használnak fel a 835 milliós beruházáshoz, amely még az idén elindulhat; az épületben lakásokat, üzleteket és a városi cégeknek közös ügyfélszolgálati irodát alakítanak ki. Gyutai Csaba a legfontosabb döntések közé sorolta azt, hogy a Zalaco Zrt. fejlesztési területhez jut a ságodi ipari parkban, s ezzel új munkahelyeket teremthet a cég. A DTI Hungary Kft. szintén létszámbővítést helyezett kilátásba; ez esetben a megfelelő telephely felkutatásában segít az önkormányzat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!