Hírek

2016.11.30. 12:58

Több, mint 90 éves emlékművet újítottak fel

Korpavár – Néhány hét leforgása alatt elkészültek a szakemberek a településrészen lévő első világháborús emlékmű felújításával, amelyre korábban nyert a város két millió forint támogatást.

Szabó Zsófia

A keddi műszaki átadáson Tóth Nándor, Nagykanizsa alpolgármestere felidézte: a szobrot az első világégés során, az albán fronton elhunyt fiatal katonák emlékére állíttatták 1925-ben a honvédek szülei.

– Az emlékmű rossz állapotban volt – jelezte Tóth Nándor, aki utalt arra: a felújításra sikeresen pályázott a város, s az önkormányzat maga is hozzájárult a rekonstrukcióhoz. A kivitelező cég ügyvezetője, Kuzma Róbert elmondta: a 4 méter magas mementót, amely sokáig egy ház kertjében állt, daru segítségével „bontották” szét, majd az elemeket megtisztították, továbbá pótolták a hiányzó részeket is.

– Újrafaragtuk a felső címerrészt és az oszlopot, illetve a szobor új színt kapott – így Kuzma Róbert.

Tóth Nándor alpolgármester (balról), Madárné Kovács Ivett településrendezési ügyintéző, Bíró Tamás beruházási ügyintéző és Kuzma Róbert kivitelező a felújított szobor mellett  Fotó: Szabó Zsófia

Nem csak az emlékmű külleme, a helye is megújult. Tóth Nándor alpolgármester közölte: a szobrot „átköltöztették” a templom szomszédságában lévő önkormányzati területre. Az ünnepélyes avatót a közeljövőben tartják.

Jövőre újabb nagyszabású műemlék-rekonstrukció  szerepel a városvezetés tervei közt. Tóth Nándor elárulta: a napokban nyújtják be a pályázatot a Tripammer úti temetőben lévő első világháborús hadisírok felújítására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!