Hírek

2017.07.26. 12:47

Termelői piacot alakítanak ki Újudvar központjában

ÚJUDVAR Alig egy hónapja, hogy befejeződött a hivatal épületének felújítása, ennek ellenére az önkormányzat máris egy újabb beruházásba kezdett. Ezúttal egy termelői piac kialakítása vette kezdetét.

Pásztor András

Mint azt Jakab Sándor polgármester elmondta: a termelői piac kialakításához mintegy 93 millió forint pályázati támogatást kapott az önkormányzat.

– A piacot a hivatal épülete mögötti területen szeretnénk kialakítani, ezért az itt található épületek egy részét felújítjuk, a melléképületeket pedig elbontjuk – mutatott körbe a helyszínen a polgármester. – A helyi és környékbelő termelők állandó látogatói a a település rendezvényeinek és programjainak ám ezen kitelepülések csak alkalomszerűek, így nem is alakulhatott ki eddig állandó ügyfélkör. Pedig a helyi és környékbeli termékekre egészen biztos nagy lenne a kereslet, egyrészt Kanizsa közelsége, másrészt a biotermékek egyre nagyobb népszerűsége miatt is. A termelői piacot éppen azért a falu központjában alakítjuk ki, hogy mindenki számára elérhető legyen. A létesítmény a tervek szerint otthont ad majd az őstermelőknek, s kistermelőknek egyaránt.

A hivatal mögötti területen már elbontották az egyik melléképületet. A téglákat Pintér Tibor és Pintér Jánosné tisztítja    Fotó: Szakony Attila

Mint megtudtuk: az egyik megmaradó, de felújítandó ingatlanon kapna elhelyezést a piacfelügyelet, illetve a kitelepüléshez használt eszközök (asztal, polc, állvány) tárolására alkalmas raktár, valamint a női és férfi illemhely. A másik megmaradó épületben biztosítanák a termények értékesítés előtti gyűjtését, válogatását, mosását, csomagolását, raktározását, esetleg hűtését.

– A két épület összekötéseként kialakításra kerül egy fedett, oldalt nyitott pavilonszerű létesítmény, ahol az esőtől és a naptól védett helyen lennének az elárusító helyek – folytatta Jakab Sándor polgármester, aki hozzátette: a piac közepén egyfajta közösségi teret hoznának létre, zöldterülettel, köztéri bútorokkal és kúttal.

A polgármester egyúttal azt is hangsúlyozta: bár egyelőre csak a bontási munkálatok kezdődtek el, reményei szerint 2018 őszén felavathatják a termelői piacot, amelynek üzemeltetéséről a későbbiekben a falu önkormányzata gondoskodik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!