Diófából éledt a gólyalábas

A tanár úrra Czupi Gyula, a Halis-könyvtár igazgatója hívta fel figyelmünket, jelezve, hogy Kiss József megfaragta a város egyetlen gólyalábas szobrát.

– Nagy részben az udvarban lévő, tönkrement, régi gyümölcsfáimat hasznosítom így, nem dobom el őket, hanem tovább élhetik az életüket, igaz, kicsit más formában – bocsátotta előre Kiss József.

– Ezek sorában azt a meggyfát említeném elsőként, ami sajnos, 5-6 évig termett, aztán tönkrement – valahogy errefelé rövid életűek a meggyek... Az ágai felülről lefelé száradtak el, és mindig levagdostam belőlük egy darabot, míg végül csak egy-egy csonk maradt. A feleségem látta meg a benne rejlő lehetőséget, ő mondta, hogy most már nyugdíjasok vagyunk, ráérsz, faragj a csonkokba valamit. Én 1956-ban kerültem ide, s adta magát, hogy az ötvenes évek tipikus miklósfai karaktereit faragjam meg: a micisapkás munkásembert, fejkendős feleségét, akinek a kendője nincs összekötve, csak szabadon lóg le a fej két oldalán és két gyermeküket. Hátul, az udvarban állt egy nagy diófám, körülbelül 40 évig élt és néhány hét leforgása alatt tönkrement, elszáradt. Az ágait levágtam, és a miklósfai karaktereket bemutató fejek azokból készültek. Egy másik fám, egy kopaszbarack szintén elpusztult, a maradványait félredobtam, sokáig nem is foglalkoztam vele, mígnem kikorhadt a törzs közepe – olyanná vált, mint egy nyitott száj. Ebből sárkányfejet faragtam. Egy másik fából kedves kutyánkat, az elpusztult Vitéz mását készítettem el. S  lassan eljutunk a miklósfai gólyalábas alakjához...

Kiss József elmondta: ennek előzménye annyi, hogy Czupi Gyula anno Miklósfán dolgozott kultúrigazgatóként, s ott kezdte el a mára városi szintre kiterjesztett gólyalábazást.

– Az én Dani unokám is járt gólyalábazni, a többiekkel együtt tanult meg közlekedni a különleges eszközzel – idézte fel. – Czupi úr már a városban, a Cserháti-szakközépiskolában tanított, amikor felvetette, hogy nem kellene-e Miklósfán emléket állítani ennek a kedves szokásnak? Az ötlet egészen addig ötlet maradt, amíg az egyik ismerősöm, Benkő Dezső nem kérdezte meg, hogy kell-e az ő eladó diófája? Persze, megragadtam a lehetőséget. Így született meg a gólyalábas szobor. Mindezeken túl egy faragott képen pedig a miklósfai dödölle-készítő rekord-kísérletet is megörökítettem.

S hogy vannak-e tervei a 80 éves bácsinak? A kérdésre legyint: nincs, nem is volt, mindig csak a maga kedvére alkotott, „nagy” elképzelések nélkül. Így születhettek neki kedves dolgok...