Szentmisét tartott a felhők fölött

Izgalmas és talán nem sértő, ha azt írjuk: a reverendától merőben szokatlan hobbiknak hódol a nagykanizsai Jézus Szíve templom káplánja, Arányi Zoltán. A 2014-ben felszentelt atya amolyan igazi iron man, ha úgy tetszik, az egyház Bear Grylls-sze – aki azonban soha nem feledkezik el  arról, hogy a világ ura bizony, nem az ember.

Fotó: Arányi Árpád, Tóth János

– Mindegyik hobbim a természet szeretetével függ össze – hallottuk Zoltán atyától. – Az egész a madarászattal indult, tagja vagyok a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek is. Majd az alábbhagyott, s a figyelmem a természetvédelem, a természetjárás felé fordult. – Elkezdtem foglalkozni a bushcraft-tal, ami azon ismereteket jelenti, melyek révén az ember még a legnehezebb körülmények közt is képes a túlélésre, ha magára marad a természetben – folytatta Arányi Zoltán. – Az ember megtanul évszakhoz és különböző időjárási körülményekhez alkalmazkodni. Arról a tudásról van szó, amivel Bear Grylls brit kalandor, író filmjeiben találkozunk az ismeretterjesztő csatornákon. Beletartozik ebbe a víz és az élelem megszerzése, a tűz fajtáinak, típusainak megismerése, a tűzgyújtás minden körülmények közt, a menedéképítés és a túléléshez szükséges eszközök elkészítéséhez elengedhetetlen ismeretanyag.

Zoli atya már számos hegycsúcsot meghódított már

Zoli atya azt mondta: a bushcraft jól jöhet a hegymászáshoz, magashegyi túrázáshoz is, mert ezek azok a foglalatosságok, amelyekben mindig ott van, hogy az ember magára marad.

– Élesben szerencsére, még nem kellett kipróbálnom a túlélőkészségem, de persze, azért gyakoroltam már – folytatta Arányi Zoltán. – A tűzgyújtás például egy speciális fémötvözetből készült rúddal történik, amihez száraz gyantás faanyagot kell gyűjteni a környező fákról. A rúddal és egy éles acéllal, mondjuk a kés pengéjével minden esetben lehet szikrát csiholni, amitől a gyanta igen könnyen lángra kap – és már van is tűzünk, aminél melegedhetünk, főzhetünk, vagy éppen felforralhatjuk a friss pocsolyából vett vizet. Ahhoz, hogy ez ihatóvá váljék, természetesen más is szükséges: a forralás előtt szűrni kell, illetve azt megelőzően egyszerű széntablettával, aktív szénnel fertőtleníteni, az ugyanis megköti a baktériumokat – árult el néhány praktikát.

Zoli atya azt is elmondta: a hegymászással 4 évvel ezelőtt a bátyja, Arányi Árpád ismertette meg, aki ez ügyben tanfolyamot végzett, s megjárta még a Mount Blanc-t is.

– Minden nyáron együtt elmegyünk egy 3000 méter feletti hegyre, én magam pedig egyedül csupán kétezres csúcsokat ostromlok – árulta el.

A Hochfeiler tetején pózol, 3510 méteres magasságban

– Nem Istenkísértés a hegymászás?

– Nem, mert én igazán veszélyes helyekre nem megyek. Mondjuk, a gleccserek veszélyes helyek, de azoknál meg alapszabály, hogy oda mindig legalább ketten indulunk. Könnyen megeshet, hogy a jég beszakad az egyik mászó alatt, beesik egy gleccserszakadékba, s akkor csak a másik tudja kihúzni. Ha valaki egyedül van és belepottyan egy ilyen résbe, szintre mérget vehet rá, hogy már csak a maradványait találják meg valamikor, ha egyáltalán A legmagasabb hegycsúcs, amit megmásztam, a dél-tiroli, 3510 méter magas Hochfeiler volt. Emlékszem, amikor felértem, hihetetlen jó érzés kerített halmába, egyfajta büszkeséggel vegyes nyugalom. Persze, az ember nem sok időt tölt a csúcson, de azért a pár percnyi boldogság – no meg a gyönyörű kilátás – miatt is érdemes küzdeni, mert valljuk be, a hegymászás nem gyaloggalopp. Még úgy sem, hogy szintidővel mászok, tehát egyfajta menetrend szerint, amit úgy állítok össze, hogy az optimális idő alatt érjek fel a csúcsra. Ez azt is jelenti, hogy nem szakadok meg, hanem hagyok magamnak időt a feladat végrehajtására, aminek a megtervezését már hónapokkal korábban elkezdem és igyekszem mentálisan is felnőni hozzá. Sokan sajnos úgy másznak, hogy eldöntik magukban, én ma felérek és ez sikerül is nekik, de utána általában úgy jönnek vissza, hogy soha többet

– Előtte, vagy utána imádkozik?

– Csak a csúcson, az egyiken egyszer misét is mondtam. A szentelésem után szintén Dél-Tirolban, egy háromezer méternél magasabb hegyet másztunk meg a bátyámmal, ahova vittem magammal egy hordozható kis misetáskát, amiben volt kehely, misekönyv, minden, ami egy miséhez kell, csak kicsiben. Ez mindössze egy kilogrammos, de akkor, mászás közben sokkal nehezebbnek tűnt. Amikor felértünk, elvégeztem a szertartást, melyen rajtam kívül csak a bátyám vett részt, ő is ministrált. Közben a felhők körülöttünk hömpölyögtek – gyönyörű volt.

A hegymászás során azonban nemcsak felemelő élményekkel találkozik az atya. Mint mesélte, az útvonalak mentén mindenütt lehet látni feszületeket, kis táblákat, melyek örök mementóként maradnak azok után, akik soha nem értek fel és már soha nem térhettek haza. Ezek legalábbis elgondolkoztatják...

Zoltán atya kedves hobbija a biciklizés is. Tavaly nyáron kevesebb, mint 12 óra alatt körültekerte a Balatont, a Káli-mendencén át, 215 kilométert gyűrve maga alá.

A kanizsai káplánnak van egy álma. Mint elárulta, bátyjához hasonlóan szeretné egyszer meghódítani ő is a Mount Blanc-t. Mit is mondhatnánk erre? Az Úr előtt nincs akadály – aki pedig az Úrral van...