Hírek

2015.09.14. 11:43

Szabad iskolaválasztás, de kinek?

Kustánszeg, Becsvölgye, Csonkahegyhát - Néhány hete megkeresett bennünket Kustánszeg és Becsvölgye önkormányzatának vezetése, Bécs Tiborné és Kovács Gyuláné polgármester az általános iskola alsó tagozatának Csonkahegyhátra kerülése miatt.

Arany Horváth Zsuzsa

A tanév első napjaiban részt is vettünk szülői beszélgetésen, ahol sokan sérelmezték, nem kaptak időben tájékoztatást a változásról. Úgy vélik, panaszuk jogos, szerintük megvannak a törvényes feltételei annak, hogy a kustánszegi és becsvölgyei alsó tagozatosok a kustánszegi telephelyre járjanak.  – Egyszerűen meglepődtünk, amikor kiderült, nincs nyitva az iskola – kezdett a történetbe Bécs Tiborné a kustánszegi polgármesteri hivatalban, ahová a testület több tagja, s jó pár szülő is érkezett.

– Mi, szülők, a fenntartó kérésére szándéknyilatkozatot is tettünk arról, hogy a Gárdonyi Géza Általános Iskola kustánszegi Szegi Suli tagintézményébe szeretnénk járatni az elsős és az alsó tagozatos gyermekeinket, ahogy ez korábban is volt. Mindig is úgy volt, több évtizeden keresztül, hogy ide jártak alsóba, felsőbe pedig Becsvölgyére, amíg az működött – mondta egybehangzóan Móricz Sándor, Horváth Ferenc, Szalay Tiborné, Horváth József. Legtöbbüknek felső tagozatos gyermeke is van.

Kovács Gyuláné, Becsvölgye polgármestere hozzáteszi, a patthelyzet okát ő abban látja, hogy a becsvölgyei gyerekeket a fenntartó nem fogadta el a kustánszegi alsó tagozat diákjának, mert úgy értelmezi a törvényt, hogy csak itt lakó gyerekeket lehet beiratni Kustánszegre, becsvölgyeit nem.

A csonkahegyháti iskolában épp szünetben járt a fotósunk. fotó: Pezzetta Umberto

– Sok éven át úgy működött az iskola, hogy a két közeli falu gyermekei jártak ide, most is meglett volna a kellő számú diák. Csonkahegyhátra akkor miért járhatnak nem odavalósi tanulók? Szerintünk azért, mert különben ott sem lenne meg a szükséges létszám. Közben a csonkahegyháti szülők közül jó páran Teskándra vagy Zalaegerszegre viszik iskolába a gyerekeiket – magyarázta Kovácsné Kati.

– Ha ők választhatnak, mi miért nem? Ezzel szerintünk sérül a szabad iskolaválasztáshoz való jogunk – csatlakozott Horváth Ferenc, aki társaival együtt épp azért tett fenntartói biztatásra szándéknyilatkozatot, hogy a szabad iskolaválasztás jogával éljen. Februárban még úgy tűnt, marad minden a régiben.

– Áprilisban még azt a levelet kaptuk Kajári Attila KLIK tankerületi vezetőtől, hogy a szülők kérhetik, a gyermekeik Kustánszegen kezdjék meg tanulmányaikat. Huszonkét szülő nyilatkozott. A szándéknyilatkozatot aláírók az összevont osztály indulását is vállalták volna. Az utolsó tanítási napon mégis azt a választ kapták, hogy nem lehetséges. Május 26-án volt szülői értekezlet Csonkahegyháton, ahol újból kellett nyilatkozni.

– A törvény szerint 8-14-ig kell lennie a létszámnak, nálunk ez megvan, sőt, az utánpótlás is biztosított – folytatták a polgármesterek.

– Mi csak azt kérjük, hogy a törvényességet tartsák be – mondta a becsvölgyei polgármester. – A csonkahegyháti iskolát már három éve a mi gyerekeink tartják életben.

A két faluban élő szülők és a testületek levélben fordultak Rigó Csaba kormánymegbízotthoz, Aáry Tamás Lajoshoz, az oktatási jogok biztosához, valamint Vigh László országgyűlési képviselőhöz. Az oktatási jogok biztosa válaszában taglalta, a köznevelési intézmény átalakításáról a fenntartó jogosult döntést hozni, őhozzá pedig a szülők fordulhatnak, ha sérül az oktatáshoz való jog. „A panaszait megvizsgáltam, a beadványához csatolt dokumentumokat áttanulmányoztam, és megállapítottam, hogy a benne foglaltak súlyos érdekellentétek fennállását mutatják. Az érdeksérelem kivizsgálása azonban nem tartozik az oktatási jogok biztosa hatáskörébe”, így Aáry Tamás.

Rigó Csaba kormánymegbízott áprilisi levele a köznevelési törvényre (2011) hivatkozva írta: „azon a településen, ahol legalább 8 alsó tagozatos korú gyermek rendelkezik lakóhellyel, és feltételezhető a demográfiai adatok alapján, hogy ez 3 évig így marad, továbbá a szülők igénylik, a települési önkormányzat kezdeményezésére az állami intézményfenntartó központ gondoskodik a feladat helyben történő ellátásáról.” A kormánymegbízott idén februárban még szerepeltette a kustánszegi tagintézményt a zalai iskolák lajstromában.

Csonkahegyhátra reggel negyed 8-kor indul a járat, s hiába csak pár kilométer a távolság, 8 óra 10 percre érnek az iskolába, miután körbejárt a busz a szegekben.

Gyenese Norbert, Boronyák Gyula képviselő, Bécs Tiborné polgármester, Horváth József és Horváth József szülő a kustánszegi iskolaépület előtt. Csalódottak, itt szerettek volna oktatást gyerekeiknek

– Mi békességet szerettünk volna, úgy hittük, megoldható – vette át a szót Gyenese Norbert képviselő. De most nehezményezik, hogy még falusi rendezvényt sem tarthatnak az épületben, kulcsuk nincs, holott az önkormányzat tulajdonában áll a ház.

Simon Zsolt, korábban a becsvölgyei, most a csonkahegyháti iskola igazgatója lapunknak elmondta:

– Csonkahegyháton önálló első osztály indult ebben a tanévben. Szakmailag megkérdőjelezhetetlen, hogy a kiselsősök számára biztosítani kell a teljes pedagógusi figyelmet, ez a leghatásosabban úgy lehetséges, ha önálló osztályban tanulnak a legkisebbek. Úgy érzem, ezáltal a kisgyermekek érdekei kerültek előtérbe. Örömmel tapasztaltam, a szülők megértették törekvéseinket, azt, hogy számunkra a tanulóink a legfontosabbak, hiszen a szándéknyilatkozatot aláírók mindegyike az önálló alsó tagozatos oktatási formát választotta. Meggyőződésem szerint ebben a mikrotérségben csak ezzel a megoldással lehet hosszabb távon életben tartani oktatási intézményünket.

Mint kifejtette, még abban az esetben is, ha Kustánszegen 8 alsó tagozatos gyerek szülője beadja kérelmét, csak összevont osztály indulhatott volna, ahol együtt tanulnának az 1-4. évfolyam diákjai. Jelenleg az iskola első osztályában tanuló 20 kisdiákból 2 kustánszegi. 2011-ben egyébként Becsvölgye és Kustánszeg képviselő-testülete döntött úgy, hogy csatlakozik Csonkahegyháthoz, mint gesztorintézményhez, tagintézményként és telephelyként, hiszen már önállóan nem tudta működtetni intézményeit.

A buszjáratot érintő kritikával kapcsolatban az igazgató elmondta: a szeges településszerkezet miatt nagy távolágot tesz meg a járat, a gyerekek azonban így is megérkeznek 7.50-re Csonkahegyhátra.

Megkerestük kérdéseinkkel a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) zalaegerszegi tankerületének vezetőjét, Kajári Attilát. Egyebek közt arra voltunk kíváncsiak, hogy bár februárban még arról biztosították a két falu vezetését, a kormánynak fontosak a kisiskolák, tehát maradhatnak, milyen körülmény változott időközben? A szabad iskolaválasztáshoz való jog sérülését látják a szülők az eljárásban. Lehet-e ezt orvosolni? Miért Csonkahegyhát került központi szerepbe a közös iskolát fenntartó falvak közül? Az iskola épületének a gazdája a helyi önkormányzat, ez kötelességeket róhat a közvagyon védelme érdekében rájuk. Miért nincs kulcsa a kustánszegi önkormányzatnak az ottani épülethez? Információink szerint ugyanezt a helyzetet sérelmezik Zalabaksán, ahonnan Lentibe kell járniuk a gyerekeknek. Ott mi az indok, a megyében hol vannak még ugyanilyen helyzetben lévő kisiskolák?

A következő összefoglalót juttatta el szerkesztőségünkhöz a KLIK tankerületi igazgatója: „A 2015-2016-os beiratkozást követően Becsvölgye és Kustánszeg polgármestere kéréssel fordult a Zalaegerszegi Tankerülethez, hogy induljon önálló osztály Kustánszegen is és ne csak Csonkahegyháton. A tankerület megvizsgálta az ügyet, és megállapította, hogy a különálló osztály indításához a törvény által előírt létszám nem adott (14 fő helyett 2 fő helyi gyermek jelentkezett), valamint a következő három évben sem biztosított. Így a diákok a 2015-2016-os tanévet a korábban pályázati pénzből felszerelt és korszerűsített Csonkahegyháton lévő iskolában kezdhetik meg, éppúgy, mint az elmúlt 3 évben, így már a KLIK megalakulása előtt is. Az 5,5 km-re lévő Csonkahegyhátra való utazás, amelynek menetideje 8-15 perc, a szülőknek többletkiadást nem jelent, mivel a törvény szerint a buszbérletet a KLIK fizeti. A tankerület a Zala Volánnal a diákok kényelme érdekében megállapodott arról, hogy a busz megálljon az iskola előtt. Jogszabály szerint az épület kulcsai a működtetőnél vannak, jelenleg az épület működtetője a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ.

Zala megyében még Zalabaksán nem érte el az intézmény az osztályindításhoz szükséges létszámot, mivel a zalabaksai gyermekek szülői kérésre a Lenti iskolába illetve Csesztregre iratkoztak át.”

Az igazsághoz tartozik, a lapunknak nyilatkozó panaszosok közt is akad, akinek iskolás korú hozzátartozója Egerszegre jár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!